Kiemelt hírek Szentes

XVI. Dobos András Kerékpáros Emléktúra

Hagyományosan, immár XVI. alkalommal került megrendezésre az ÁRPÁD Szabadidős Sportklub szervezésében a Dobos András emléktúra Szarvasra. Ezzel szeretnénk emlékezni minden évben Bandi bácsira, aki sokunkat megtanított a közlekedés szabályaira. A kirándulás elsősorban családok és gyermekek részére került meghirdetésre, de természetesen azok a fiatalok is részt vehettek, akik tizenhat évvel ezelőtt gyermekként voltak jelen.

Június 15-én délután, a Kossuth téri gyülekező után indultunk el Szarvas irányába. Már Szentes határában akadt egy kis műszaki probléma, amit egy új belső gumival sikerült orvosolni. Első pihenőnk Kajánújfaluban volt, sajnos régi törzshelyünk az iskola magánkézbe került, ezért másik helyet kellett választani a pihenésre. A megyehatárt elhagyva, már pihenő nélkül tekertünk el szálláshelyünkre, a Szarvasi Ifjúsági Táborba. Miután elfoglaltuk táborhelyünket, elfogyasztottuk a vacsoránkat és levezetésképpen még áttekertünk Békésszentandrásra. Este a táborba visszatérve tüzet gyújtottunk és sütöttük egy kis szalonnát, virslit és grillhúsokat.

 

 

Szombat délelőtt Körösvölgyi Látogatóközpontot néztük meg, amelyben természetvédelmi kiállítás, illetve tanösvény várja a turistákat. Ebéd után a Szarvasi Arborétum és hajózás volt a program. A tavalyi év óta egy balatoni sétahajó is várja a Holt Körösön a vendégeket a megszokott Katalin II. mellett.

 

Vasárnap délelőtt kajakozás, kenuzás, ebéd után kreszvetélkedő volt a program. A tesztlapok speciálisan a kerékpáros közlekedésből lettek összeállítva, ezzel is próbáltuk elősegíteni a gyermekek szabályos városi közlekedését.

 

Eredményhirdetés után visszaindultunk városunkba, hogy 120 km kerékpározás után kellemesen elfáradva megpihenjünk otthonunkban és felejthetetlen, gazdag élményekkel feltöltődve induljunk neki a következő hétnek az iskolákban és a munkahelyeken.

Köszönjük a támogatást Dr. Dobos András állatorvosnak és családjának, a Földvári Nagy Sándor épületgépésznek, Micro Dekor Reklámstúdiónak és a szentesi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti osztályának.

Ignácz János – túravezető

Vélemény, hozzászólás?