Hírek Szentes

Vasúttörténet – gyermekeknek

A szentesi óvodások az Európai Mobilitási Hét keretében szeptember 19-21 között – szervezett módon – látogatják meg a szegedi székhelyű Vasúttörténeti Alapítvány Szentesi Gyűjteményét (Szentes, Korsós sor 51.). Három napon keresztül, a város valamennyi óvodájából összesen 350 ovis jut el a gyűjteménybe.

Valkai Csaba kurátor, a szentesi Vasúttörténeti Emlékhely gazdája ezúttal is lelkesen fogadta a gyermekeket, és (ahogy a felnőtteknek szokta) nagy szakértelemmel, pontos adatokat is említve kalauzolta végig a vendégeit az emlékpark teljes területén.

Szentesi Vasúttörténeti park

A program az Európai Mobilitási Hét idei mottójához híven a környezettudatos közlekedésről szólt, de persze figyelembe véve az adottságokat és a gyermekek életkori sajátosságait.

Természetesen az ovisok óriási érdeklődést mutattak a gyűjtemény iránt, mindenre rácsodálkoztak, mindent ki akartak próbálni (némely eszköz lehetett is), mindent meg akartak fogni, az egyik motorvonatot már vezetni is akarták – szóval láthatóan nagy élmény volt számukra a vasút világa.

A látogatás végén egy-egy csoki szeletet is kaptak ajándékba, ennek nyomán „könnyebben” szálltak fel az őket az óvodába fuvarozó buszra.

Ottjártunkkor a Rákóczi utcai Óvoda Süni csoportja volt a vendég, róluk (is)készült a képgaléria:

Szentesi Vasúttörténeti park
Szentesi Vasúttörténeti park
Szentesi Vasúttörténeti park
Szentesi Vasúttörténeti park
Szentesi Vasúttörténeti park
Szentesi Vasúttörténeti park
Szentesi Vasúttörténeti park
Szentesi Vasúttörténeti park
Szentesi Vasúttörténeti park
Szentesi Vasúttörténeti park
Szentesi Vasúttörténeti park
navigate_before
navigate_next

 

 

Vélemény, hozzászólás?