Kiemelt hírek Szentes

Ultrabalaton 2018 – a szentesi tűzoltók is teljesítették a 221 km-es távot

221 kilométer – ennyit kellett összesen teljesíteniük azoknak a csapatoknak, akik idén is rajthoz álltak Európa legnagyobb tókerülő futóversenyén. Az idei rajt sem indulhatott el a Csongrád megyei tűzoltók nélkül. A Csongrád megyei tűzoltóktól három csapat is nevezett a 2018-as váltóra – köztük a szentesi lánglovagok is.

A szentesi tűzoltók már évek óta rajthoz állnak, de idén mindössze hét fővel teljesítették a távot, ami kihívás elé állította a csapatot. Fejenként átlagosan harminchárom kilométert futottak, volt olyan futó, aki öt szakaszt is teljesített. 22 óra 05 perc alatt érkeztek be a célba.

A csapat tagjai:

Kerékpáros kísérő: Rácz Tibor

Futók: Krám István, Bugyi Tibor, Szenti Erik, Kovács Ferenc, Csorba Ákos, Hegyi Tibor, Tóth István.

Forrás: Csmi. KVI

Vélemény, hozzászólás?