Kiemelt hírek Szentes

Új vezetője van a múzeumnak

Idei soros 5. tanácskozásán személyi kérdésben is döntött a szentesi képviselő-testület. A június 28-i ülésen harmadik napirendi pont volt a Koszta József Múzeum igazgatójának kinevezése.

A pályázatra három jelentkezés érkezett, az előkészítő bizottság döntése alapján az egyik pályázó nem felelt meg az előírt követelményeknek. A képviselők két személy, Dr. Béres Mária és Farkas László Róbert pályázatát, illetve személyét vizsgálták, mert ők minden kritériumnak megfeleltek.

 

 

A jelöltek 3-3 percben ismertették elképzeléseiket, Szabó Zoltán Ferenc képviselő által feltett kérdésekre válaszoltak, majd az eddigi kérdést feltevő és Dömsödi Teréz képviselők nyilvánítottak véleményt – az eddigi igazgatót támogatva. Kovács János képviselő nehezményezte, hogy az előterjes ztéshez csatolták az egyik aláírásgyűjtést. Felhívta a figyelmet arra, hogy legfeljebb a pályázathoz csatolhatták volna, továbbá a minisztériumnak is van egy állásfoglalása a mellékletben.

 

Szirbik Imre is véleményt mondott, majd szavazásra bocsájtotta a kérdést. Béres Máriát négyen támogatták, kilencen tartózkodtak. Farkas László Róbertet nyolcan támogatták, így 2018. július 1-től 2023. június 30-ig Farkas László Róbertet bízta meg a testület a Koszta József Múzeum magasabb vezetői állásának ellátásával.

Az új múzeumigazgató nyilatkozott szerkesztőségünknek:

Vélemény, hozzászólás?