Kiemelt hírek Szentes

Új helyre kerül az emlékmű

Megoldódni látszik a volt Damjanich János Általános Iskola előkertjében lévő, Aradi Vértanúk Emlékmű áthelyezésének ügye. Ennek szükségessége már többször megfogalmazódott, többek között azért, mert az ingatlan már nem az Önkormányzat tulajdona.

 

 

 

Dömsödi Mihályné önkormányzati képviselő – testületi ülésen – már többször foglalkozott a témával, így a legutóbbi (június 28-i) tanácskozáson is interpellált az ügyben. Akkor felvetette, hogy a Damjanich Laktanya előtti területen való elhelyezése lenne a legmegfelelőbb, ebben kérte az illetékesek közbenjárását.

Szerkesztőségünk is többször foglalkozott az emlékmű végleges helyének kijelölésével, legutóbb a Rákóczi utca és a Szűr-szabó utcák találkozásánál lévő névtelen (kis) teret javasoltuk.

A „háttérben” megkezdődött az emlékmű sorsának elrendezése. Az alkotás eredetiben meghagyásával a Damjanich laktanya és a Hősök erdeje közötti részen, közel a Kiss Zsigmond utcához kapná meg a végleges helyét az emlékmű. Információnk szerint az is elképzelhető, hogy már idén, október 6-án új helyén rendezhetnék meg az „avatást”, és  az Aradi Vértanúk Emléknapjának ünnepségét.

 

Návai Sándor, hódmezővásárhelyi szobrászművész alkotása, az Aradi vértanúk emlékműve hat leállított faoszlopból áll. Az oszlopok közepén 13 db bronz mécsestartó és középen Damjanich János bronz domborműve látható. 1997-ben avatták fel a művész jelenlétében, majd az iskola 2011-es bezárása után az önkormányzat a domborművet leszereltette. Később minden évben ideiglenesen visszaállították, hogy az ünnepi megemlékezéseket megtarthassák.

 

 

 

 

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?