Hírek Kiemelt hírek Térség

Térségünkben ismét Farkas Sándor a Fidesz-KDNP jelöltje

A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség a Csongrád megyei 3. számú országgyűlési egyéni választókerületében ismét Farkas Sándort indítja országgyűlési képviselőnek – erről döntött január 16-án a párt Országos Választmánya. Az Országos Elnökség 106 egyéni választókerület jelöltjeire vonatkozó  javaslatát egyhangúlag fogadta el a választmány.

Szerkesztőségünknek adott első nyilatkozatában a jelölt azt mondta: „a miniszterelnök úr azt hangsúlyozta, hogy az értékelés alapja az elvégzett munka volt. Számomra ez, illetve a jelölés egy bizalom, valamint óriási felelősség és feladat.”

Farkas Sándor (Szentes, 1953. szeptember) magyar öntözéses-meliorációs üzemmérnök, mezőgazdasági mérnök és politikus.

Farkas Sándor 1998. június 18. óta országgyűlési képviselő, a különböző ciklusokban különböző funkciókat is betöltött a parlament egyes bizottságaiban. Volt többek között a Mezőgazdasági Bizottság elnöke, (a jelenlegi ciklusban alelnöke), a Kertészeti Albizottság elnöke, jelenleg is a Mezőhegyesi ménesbirtok újjászervezésének koordinálásáért felelős kormánybiztos.

A Csongrád megyei 3. számú országgyűlési egyéni választókerület 22 települést (Szentes, Csongrád, Kistelek és térségei) foglal magában, több mint 100 ezer ember él itt.

 

Vélemény, hozzászólás?