Kiemelt hírek Sport Szentes

Felosztották a sportra szánt pénzeket

Szentesen, az önkormányzat költségvetésében hagyta jóvá a sportcélokra szánt anyagi forrásokat, a sportegyesületek támogatására 2018-ban 28,9 millió forintot hagytak jóvá.

Ennek az összegnek a felosztásáról kérdeztem Kovács Jánost, a Művelődési- Ifjúsági- és Sportbizottság elnökét (Fidesz). Elsőként az előzményeket tisztáztuk.

 

 

= A képviselőtestület 2014 óta ezt a bizottságot bízta meg a támogatások elosztásával, így történt ez idén is, amikor az április 12-i ülésen a képviselőtestület által megjelölt összegről tárgyaltunk, és döntöttünk. Az felosztható összeg szinte forintra megegyezik az előző évivel. A bizottság tagjai határozathozatal előtt megismerték a benyújtott igényeket, tudják a már tavaly is érvényes elosztási szempontokat, és igyekeztek a legoptimálisabb döntést meghozni.

= Differenciálni nem nagyon lehetett. Egyébként nagyjából ugyanazok az egyesületek kaptak nagyjából ugyanannyi összeget, mint tavaly (Vízilabdaklub, Városi Úszóklub, Szilver TSE, Kinizsi SZITE, Maximus SE). A Városi Teniszklub (az utóbbi évekhez viszonyítva) idén kapott egyesületi támogatást. Csökken a Kosárlabda Klub támogatása, a Szentesi Kiss Bálint KSE (kötélugrók) támogatás nőtt. Persze ezek is viszonylag kis értékű mozgások le- vagy felfelé.

= Az igénylés során szinte mindenki a tavalyinál több támogatást kért, ezt a végösszeg miatt nem tudtuk kielégíteni. A kérelme ellenére azonban csak egy klub nem kapott támogatást, a többi 30 igen.

= Az előző évi támogatással– 3 egyesület kivételével – mindenki elszámolt, a határidővel volt gondja ennek a néhány szervezetnek. Azért az egyesületek túlnyomó többsége precízen végzi ezt a munkáját is.

A támogatás konkrétumait itt tekinthetik meg:

Vélemény, hozzászólás?