Hírek Kiemelt hírek Szentes

Szép meséket hallgatnak – szépen mondják a mesét

 

Még csak szűk három hónapja tart a 2017/2018-as tanév, de már sok műveltségi területből rendeznek tanulmányi és egyéb versenyeket az iskolák számára. Szentesen, a Kiss Bálint Református Általános iskolában a térség általános iskoláinak 1-2. osztályosai számára a területi mesemondó versenyt rendezték meg november 21-én. Nagy volt a tét – legalábbis a kis versenyzők számára – el kellett dönteni, ki képviseli a Szentesi Járást a december elején tartandó megyei döntőn.  

 

Erre a megméretésre már csak a legjobbakat hozták a tanító nénik, többek között erről is beszélt megnyitójában Mokbelné Bacsa Éva, a rendező iskola igazgató helyettese, majd jó versenyzést kívánt a tanulóknak, jó szórakozást a népes közönségnek (felkészítők, szülők, nagyszülők).

Valóban szépen mondták a meséket a gyerekek, többeknek igazi átéléssel sikerült, már látszik néhány kiugró tehetség is – röviden így lehet összegezni azt, ahogy az Almási Jánosné címzetes iskola igazgatónő által vezetett zsűri értékelte a versenyzők „teljesítményét“.

A végeredmény:

  1. Valkai Csenge (Koszta J. Ált. Isk.) F.k.: Pappné Pintér Etelka
  2. Bere László (Klauzál G. Ált. Isk.) F.K.: Kádárné Busi Gyöngyi
  3. Bihari Bálint (Koszta J. Ált. Isk.) F.K.: Olsákné Kóczán Gabriella
  4. Balogh Ádám (Szent E. Kat. Ált. Isk.) F.k.: Csiszárné Bánszegi Zsuzsanna
  5. Dancsó Levente (Klauzál G. Ált. Isk.) F.K.: Borsodi Ágnes

Különdíjas: Bakó Eszter (Kiss B. Ref. Ált. Isk.) F.k.: Izbékiné Csige Hajnalka

Valamennyi résztvevő egyedi tervezésű könyvjelzőt, szélforgót és Emléklapot kapott. A helyezettek oklevelet és könyvjutalmat vehettek át. A megyei döntőn az elő három helyezett képviseli a Szentesi térséget.

Képgalér

Mokbelné Bacsa Éva, a rendező iskola igazgató helyettese köszöntötte a vendégeket.
A házigazda szervező: Szöllősiné Lukács Adrienn
Hogy oldottabb legyen a hangulat először az iskola csengettyű csoportja játszott el két zenei darabot.
A “mezőny”.
A helyezettek.
navigate_before
navigate_next

ia:

 

 

Vélemény, hozzászólás?