Kiemelt hírek Szentes

Szentgyörgyi- és szentesi óvoda együttműködése

A romániai Sepsiszentgyörgy 2017. április 28-án kötött testvérvárosi szerződést Szentes városával. A szerződés aláírására a Kovászna megyei városban került sor a Szent György Napok alatt, Antal Árpád a település polgármestere és Dr. Demeter Attila Szentes alpolgármestere látta el kézjegyével a dokumentumot.

Akkor Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere elmondta, egy alulról jövő kezdeményezést hivatalosítottak, a két település különböző intézményei között szoros kapcsolat alakult ki az azt megelőző években. Így tehát nem véletlen, hogy egy évvel a városok közötti szerződést követően intézmények is megállapodást kötöttek.

Szentesen, a Dr. Mátéffy Ferenc utcai tagóvodában május 10-én a házigazda óvoda és a sepsiszentgyörgyi Benedek Elek Óvoda ünnepélyes keretek között írt alá kétoldalú megállapodást, amely többek között tartalmazza a közösen tervezett programokat, célokat, feladatokat.

Az aláíráskor jelen volt Szirbik Imre Szentes polgármestere, Antal Balázs Tibor, a helyi önkormányzat frakció vezetője, Geréné Dunaháti-Vas Márta a Felsőpárti óvodai körzet vezető óvónője, és az erdélyi óvoda néhány dolgozója is.

navigate_before
navigate_next

A kapcsolat előzményeként sepsiszentgyörgyi óvodapedagógusok tettek látogatást Szentes óvodáiban, ezt követően a sepsiszentgyörgyi Benedek Elek Óvoda és a szentesi Dr. Mátéffy Ferenc utcai tagóvoda döntött úgy, hogy testvéróvodai szerződést írnak alá.

 

Az aláírást követően Ponyeczkiné Berezvai Katalin, a Dr. Mátéffy Ferenc utcai tagóvoda vezetője megköszönte a határon túli óvoda dolgozóinak, hogy őket választották, és ígérte, munkájukat úgy végzik, hogy az mindkét óvoda számra gyümölcsöző legyen.

Kádár Enikő, a Benedek Elek óvoda vezetője szintén örül a kapcsolat létrejöttének, bízik abban, hogy az együttműködés az egészséges életre nevelés, illetve a sporttevékenység területén fejlődést fog hozni mindkét intézményben. Terveik között szerepel, hogy akár a szülők közötti kapcsolat is erősödni fog a jövőben.

Egyébként Sepsiszentgyörgynek és a közigazgatásilag hozzá tartozó két falunak jelenleg összesen 16 testvértelepülése van, ebből 9 magyarországi, egy-egy pedig szerbiai, szlovákiai, portugáliai, izraeli, franciaországi, oroszországi, még romániai is akad köztük, a Duna-deltában fekvő Szentgyörgy falu.

Sepsziszentgyörgy, az Olt két partján fekvő városa többségében magyar lakta település Romániában, Erdélyben, a Keleti-Kárpátokban, az Alsó-Háromszéki medencében.

 

 

Vélemény, hozzászólás?