Kiemelt hírek Szentes

Szentesi lány a Miss Alpe Adria szépségversenyen

Az idén 30 éves a Miss Alpe Adria nemzetközi szépségverseny, mely Olaszországból indult, és az Alpok Adria Munkaközösség tagországai kapcsolódtak a versenyhez.

Magyarország 2001-ben kapcsolódott be a megméretésbe, és 2010-től a Megye Szépe versennyel bővítették ki. Minden megyének lehetősége van Megye Szépét választani, aki az országos döntőn a saját megyéje turisztikai látnivalóit és kulturális értékeit mutatja be. A megyei döntők április végéig tartottak.

A magyarországi döntőt május 12-én rendezik Bükfürdőn, a Caramell Premium Resort Superior szállodában.

Csongrád megyét a szentesi Sipos Zsaklin képviseli, ő lett ugyanis a 2017 szeptemberében tartott versenyen a Megye Szépe.

 

 

Sipos Zsaklint sok Olvasónk ismerheti, hiszen 2013-ban 15 évesen első helyezést ért el a VII. Esküvő kiállítás és vásáron megrendezett Koszorúslány szépségversenyen, majd Gyopárosfürdőn a 2016-os Kenyérünnepen a Szépe 2016 címét is elnyerte. Most szurkolhatunk neki, hogy az országos vetélkedésen sikeresen szerepeljen, és eljusson a nemzetközi versenyre is.

(A fotókat  a megyei szépségversenyen készítette Karnok Csaba.)

Vélemény, hozzászólás?