Hírek Kiemelt hírek Szentes

A szentesi kórháznak van jövője

A szentesi dr. Bugyi István Kórházban november 30-án projektzáró rendezvényt tartottak, melynek során a fekvőbeteg ellátó intézmény gazdaságilag hatékony struktúra átalakításához kapcsolódó szakmai és   működési koncentrációt szolgáló fejlesztésekről számoltak be, melyeknek nyertes pályázati források jelentették az anyagi forrását.

Dr. Kalmár Mihály, a kórház főigazgatója részletesen beszámolt a jelenlévő országos, regionális és helyi vezetők, illetve a kórház vezető szakemberei előtt a projektek megvalósulásáról.

 

Nagyjából egy időben, illetve egymás mellett három pályázat nyújtotta fejlesztéseket hajtottak végre.

I.Uniós pályázatokból az intézmény területén, több épületen napelemeket helyeztek el, valamint az orvos-nővér szálló külső homlokzatát szigetelték.

II. Állami Egészségügyi Ellátó Központ pályázati forrásából átalakították a központi kazánházat, megszüntették a gázüzeműségét; a központi diagnosztikai tömb fűtését átállították termálvizesre; szabályozták a termálvíz kitermelését és elosztását; a Mosodát régiós együttműködésben működtetik a jövőben – ennek teremtették meg a bázisát.

III. A Vis Major alapból megoldották a kórház ivóvíz kutjainak arzén-mentesítését.

Mindezek összességében 593 millió forintba kerültek. Viszont ezek a fejlesztések várhatóan évente 140 millió Ft. megtakarítást hozhatnak.

A projekt zárón dr. Mészáros János, az Emberi Erőforrások Minisztériuma egészségügyi ellátórendszer működtetéséért felelős helyettes államtitkára többek között az egymásra épülő, nagy megtakarításokkal járó beruházások fontosságát emelte ki. Szerkesztőségünknek ezzel kapcsolatban a kérdezte a helyettes államtitkárt, aki egyebek mellett kitért a kórház jövőjére is: “egyértelmű, hogy van jövője a szentesi kórháznak!”. (További részleteket hangzó formában a facebookon, a Szentesi Gyors-on.)

 

Farkas Sándor, a térség országgyűlési képviselője kitért a működés hatékonyságát szolgáló fejlesztések jelentőségére, megköszönte a több mint félmilliárd forintos beruházások megvalósításában résztvevők munkáját. Szerkesztőségünknek részletesen elmondta véleményét e témával kapcsolatban. (További részleteket hangzó formában a facebookon, a Szentesi Gyors-on.)

 

 

Képgaléria a projektzáróról:

navigate_before
navigate_next

Képgaléria a fejlesztésekről:

navigate_before
navigate_next

 

Vélemény, hozzászólás?