Hírek Kiemelt hírek Szentes

A szentesi festőművész tárlata a könyvtárban

A Szentesi Városi Könyvtárban november 10-én nyitották meg Sziklay Sándor, megyei alkotói díjas festőművész tárlatát. „Tisztelet a jelennek, a jövőnek és a múltnak” gondolattal válogatott képeket rendhagyó módon ajánlották az érdeklődők figyelmébe.

A kiállítás megnyitása kapcsán Szűcs Ildikó beszélgetett a festőművésszel, melyből kiderült a művész életpálya több állomása is, egy kerek évforduló, és persze szó esett a tervekről is.

Egy biztos: a város képzőművészeti élete sokat köszönhet Sziklay Sándornak. Tanította, vagy inkább „irányította azokat, akiknek fontos volt az ecset”, és mindig a valódi értékek megteremtésére ösztönözte tanítványait.

Maga is többször, több helyen (még a szentesi utcákon is) kiállított, és ezek mindig egy minőséget tükröztek, egy etalont jelentenek, jelentettek követőinek, a nézőnek. Debrecenben született, és sorsa az ország több településére vetette, ennek ellenére ma már szentesinek vallja magát.

Anélkül, hogy (most) véleményezném a kiállított festményeket, magam is ajánlom megtekintésüket, melyet november 30-ig tehetnek meg a könyvtár nyitvatartási idejében.

Képek  a megnyitóról:

navigate_before
navigate_next

 

Vélemény, hozzászólás?