Hírek Szentes

Szentes zenei életének jeles ünnepe

A Szentesi Bárdos Lajos Vegyeskar alapításának 40. évfordulója alkalmából jubileumi hangversenyt rendezett szeptember 23-án a Megyeháza Konferencia és Kulturális Központ dísztermében.

A kórus ünnepélyes bevonulását követően először Szirbik Imre, Szentes polgármestere köszöntötte a jubiláló kórust.

Ezt követően Farkas Sándor, a térség országgyűlési képviselője is méltatta a kórus és karnagya, Nagy János négy évtizedes munkáját. Köszöntője végén átadta azt, a magyar kultúrában betöltött szerepet méltató Díszoklevelet, melyet Kövér László, az Országgyűlés elnöke, illetve az országgyűlési képviselő írt alá.

Az est folyamán, a dalok elhangzása között még több elismerést is átadtak a kórus tagjainak, illetve vezetőjének. Farkas Sándorné az egyházzene ápolása terén nyújtott tevékenységükért adott át néhány kórus tagnak emlékplakettet.

Nagy János karnagy a közösségük működésében kiemelkedő szerepet vállalók munkáját köszönte meg ajándékkal. (Részletes névsor 24 óra múlva.)

A jól megszerkesztett repertoárban többek között elhangzottak Vivaldi, Rachmaninov, Verdi, Bárdos Lajos, Balázs Árpád Kodály Zoltán, Liszt Ferenc művek.

Felemelő pillanat volt a koncertnek, amikor az egykori tagok az ünnep alkalmából ismét beálltak a kórusba, hogy egy dalt (Vavrinecz B.: Szeles a Balaton) ismét közösen énekeljenek el. Videón:

 

Az előadás során a kórust Nagy János karnagy vezényelte, zongorán közreműködött Horváth Henrietta és Majtényi András. A műsort Kocsis Györgyi vezette.

Képgaléria:

navigate_before
navigate_next

 

 

Vélemény, hozzászólás?