Kiemelt hírek Szentes

Szabaduló szoba a Boros-ban

Egyedi programmal kezdődött március 11-én a HSZC Boros Sámuel Szakgimnázium és Szakközépiskola Boros-hét sorozata.

A középiskola, az általános iskolák 7. osztályosai számára szervezett vetélkedőt, hogy tartalmas és vidám kikapcsolódás mellett ismertesse meg a szakgimnázium épületét, az ottani körülményeket, a pedagógusok és a diákok egy részét, valamint az ott folyó képzési formákat a nemsokára pályaválasztás előtt álló hetedikesekkel.

Ráadásul első alkalommal hívtak ilyen „fiatalokat”, sőt a versengésre egy új módszert is kipróbáltak: szabaduló szobává alakítottak ki néhány osztálytermet. Csak akkor szabadulhattak ki a teremből a versenyzők, ha különböző módszerrel megtalálták a trükkösen elrejtett feladatot, azokat megoldották, összerakták a megfejtéseket – és az így kapott kód szerint kapták meg a kilépést jelentő kulcsot.

A vetélkedő elején ismertették a játékszabályokat és a fantom történetét, aki váratlanul be is toppant, és arra biztatta a diákokat igyekezzenek megoldani gyorsan, ügyesen a feladatokat nehogy úgy járjanak, mint Ő.
Az egyes szabaduló szobák a középiskola egy-egy képzési szakágához kötődtek: logisztika, egészségügy, közgazdaságtan.

A szentesi és a környékbeli általános iskolákból összesen 15 (!) csapat érkezett, és ahogy mondták – jól érezték magukat ezen a kalandos délutánon. Minden résztvevőt megvendégeltek a házigazdák, az első négy helyezett csapat kapott nagyobb ajándékot (irodaszeres ajándékcsomagot, csokival).

I. Észbontók csapata (Csongrád): Sebők Lilla, Brenner Tamás, Rajki Bálint ajándék+ 5000,- Ft-os pizzautalvány
II. Acélcápák csapata (Tömörkény): Szolnoki Ádám, Bozó Barnabás, Fehér Róbert, Mezei Mihály
III. Mindszenti mocorgók csapata (Kiss Bálint Református Általános Iskola): Harkai Dávid, Kálló László Péter, Tabajdi Zétény
IV. a 3 Houdini csapata (Koszta József Általános Iskola): Orosz Bianka, Sántha Ádám, Tényi Réka

A vetélkedő lebonyolításában a szaktanárok, valamint a 9. és 10. évfolyamosok vettek részt.

Képgaléria:

navigate_before
navigate_next

Vélemény, hozzászólás?