Csongrád Hírek Kiemelt hírek Sport

Sikeres csongrádi úszók a győri Arany Üst versenyen

Február 28. és március 3. között rendezték meg idén kivételesen Győrben az Arany Üst versenyt. A nagy hagyományokkal bíró négy napos úszóviadalon a serdülő korosztály mérhette össze tudását. A versenyen két csongrádi reménység is megmutatta mire képes: Pető Bence, immár a serdülő válogatott tagjaként, míg Lovas Gréta a Poseidon Úszó Egyesület versenyzőjeként. A csapat többi tagja pedig Kecskeméten állt helyt.

A XXXIX. Arany Üst – IX. Scitec Győr Open versenyen Pető Bence már a magyar serdülő válogatott tagjaként úszott, ő és edzője, Fábián Vince is nagyon büszke erre, sok év kemény munkája van benne.

Bence bizonyította, hogy megérdemelten kapta meg lehetőséget, 6 számban indult, ebből az 50 és 100 m pillét megnyerte, míg 50 gyors, 200 vegyes és 50 m háton 3. lett.

Lovas Gréta a 4 nap alatt 10 számban indult és a döntők miatt összesen 20 alkalommal rajtolt. Remek formában nagyszerű eredményekkel térhetett haza ő is. 8 számban ő csapott be elsőként, 400 m vegyesen, 100 m pillén, 200 m háton, 50 m gyorson, 200 m vegyesen, 200 m mellen, 50 m pillén és 100 m mellen is ő állhatott a dobogó első fokára. Három számban is egyéni csúccsal, vagyis eddigi legjobb idejével nyert. 50 m háton egyéni csúccsal ezüstéremmel, míg 100 m gyorson szintén egyéni csúccsal bronzéremmel végzett.

fotó: Deák Anikó

Vélemény, hozzászólás?