Hírek Kiemelt hírek Szentes

Séta a madármentő állomáson

A Szentesi Vendégszeretet  Egyesület idei második  körséta programját rendezte meg február 17-én, ezúttal a Hortobágyi Madárkórház   Alapítvány Szentesi Madármentő Állomásával, az ott folyó munkával, a mentőállomás jelenlegi „betegeivel” ismerkedhettek meg  a résztvevők.

A megjelenteket az egyesület elnöke, Matkócsik Pál köszöntötte, majd Apavári Nagy Tímea, a szentesi állomás vezetője számolt be az elmúlt év közepétől végzett munkájukról. Ezek közül az egyik legfontosabb tény: az elmúlt mintegy 8 hónapban 400 madarat mentettek.

A volt Bocskay utcai óvoda épületét és udvarát szépen berendezték, de további felújításokra, berendezések vásárlására még szükség van. Az állomással szomszédos telket megkapták az önkormányzattól, ahol tavasz folyamán madárröptét is szeretnének létesíteni.

 

Továbbra is várják a támogatók segítségét, illetve az adó 1 %-ának felajánlását az állomásuk részére. A tanév során, de már tavaly nyáron is folyamatosan fogadják a gyermek csoportokat, hogy az itt élő  óvodások és iskolások megismerhessék a környék madarait, azok életét.

Madárkórház mindennapi munkáját önkéntesek is segítik, néhányan jelen is voltak. Bihari Dániel diák előadással is kedveskedett a megjelent érdeklődőknek. Megint egy értékkel lettünk gazdagabbak, ami itt van kis városunkban – mondták többen a résztvevők közül.

 

 

Következő körséta március 17-én (szombaton) lesz, ekkor  részletesebb ismertetést adnak a városháza lépcsőházában található régi Kossuth szoborról, valamint  folytatódik a belvárosi emléktáblák bemutatása.

F.: Nagy Zsolt

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?