Hírek Kiemelt hírek Térség

Segítenek a SZEVIÉP-ügy károsultjainak

A Szentesi Járási hivatal előtt március 10-én, dr. Juhász Tünde, Csongrád megye kormánymegbízottja és Farkas Sándor, a térség országgyűlési képviselője a Szeviép károsultakkal kapcsolatban tartott sajtótájékoztatót.

 

Először Szabó Bálint jogász, a Likvid Kontroll ügyvezetője ismertette az ügy hátterét, illetve azt a kormányrendeletet, amely alapján az állam kártalanítja a SZEVIÉP Zrt. alvállalkozóit.

Ez alapján kártalanítás azokat a mikro-, kis- vagy középvállalkozásokat illeti meg, akiknek szerződésből eredő követelésük van a társasággal szemben, azokat a felszámoló nyilvántartásba vette, vagy pedig polgári eljárás indult illetve büntetőeljárásban bejelentett polgári jogi igény áll fenn.

Az ügyben összesen 433 érintett vállalkozás volt, amelyekből 8 év után csak 110 maradt életben. A kártalanítás így ezeknek a még létező vállalkozásoknak a tovább működését is segíti, amivel így közvetlen majdnem 4 ezer munkahelyet, az alvállalkozókat is beleszámítva közvetetten pedig közel 20 ezret ment meg az állam.

Dr. Juhász Tünde kormánymegbízott arról tájékoztatott, hogy az állami kárrendezés iránti igényt elsősorban a károsult lakóhelye vagy székhelye szerint illetékes fővárosi és megyei kormányhivatalnál, illetve bármely kormányablaknál jelenthetik be 2018. március 31-ig, amely határidő jogvesztő. Gyakorlatilag azonban az országban működő kormányablakok mindegyike felkészült ennek a kártalanítási ügynek a befogadására.

Csatolni kell a követelést alátámasztó dokumentumokat az igénybejelentéshez. Ezzel egyidejűleg a károsultnak teljes bizonyító erejű magánokiratban kell nyilatkozatot tennie a jogosultságot megalapozó tényekről. Az állami adóhatóság a kárrendezés igénylésekor tett nyilatkozatok valóságtartalmát hatósági ellenőrzés keretében vizsgálja.

Az igénybejelentés benyújtásától számított nyolc napon belül a kormányhivatal az állami kárrendezésről támogatási okiratot bocsát ki, amelyet kifizetés céljából megküld a kincstárnak. Juhász Tünde, kormánymegbízott:

 

Farkas Sándor azokról a beruházásokról adott tájékoztatást, ahol a SZEVIÉP volt a fő beruházó, és az akkori kormány által, az elvégzett munkáért átutalt összeget viszont nem fizették ki az alvállalkozóknak, tehát anyagi kár érte őket. Farkas Sándor az ügy tanulságairól is beszélt:

 

Ezen a napon 14 vállalkozó (még Balmazújvárosból, Komlóról is érkeztek) kereste fel a Szentes Járási Hivatalban működő Kormányablakot, és nyújtotta be kárigényét bizonyító dokumentumait.

 

 

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?