Kiemelt hírek Szentes

Román kisebbség – Hungerit – közbiztonság

„A volt ruhagyár területére román kisebbséget szállásol el a Hungerit!

A Dózsa György utcán már a  zöld szilvákat szedik le a fáról, törik le a gallyakat, az úton közlekednek és direkt nem  mennek le az  autók elöl! Gondolom, a Hungerit tud ezekről a kezdődő problémákról, mert úgy tudom, még csak 50-n vannak és 180-n lesznek!

Szerintem szeretne kérni a lakosság egy bővebb tájékoztatást, hogy mire számítsunk!”

A napokban kapta szerkesztőségünk ezt a levelet, és bár más forrásból, előtte is voltak ide kapcsolható információink, igyekeztünk utánajárni a történéseknek.

== Ennek során felkerestük a Hungerit Zrt. gazdasági igazgatóját, Korda Jánost, hogy tisztázzuk az alapkérdést: van-e köze, és ha igen, milyen kapcsolat fűzi az ügyhöz a céget?

– Számos Kárpátaljai és Vajdasági dolgozónk van, akik számos helyen, több kisebb csoportban laknak szerte a városban, sőt kisebb részben vidéken is. Romániai vendégmunkásokat azonban nem foglalkoztatunk, a Ruhagyárban nem laknak hozzánk köthető dolgozók, ezt nem is tervezzük – kezdte válaszát a gazdasági igazgató.

A vendégmunkások száma emelkedő tendenciát mutat, a közeljövőben lehet, hogy eléri majd a 150-et. Terveink között nem szerepel az említett országból munkaerőt toborozni. Csak „Hungerites” dolgozóink vannak, akik megfelelő szerződésekkel kapcsolódnak a céghez – mondta.

Jelenleg közel 2000 fő a dolgozók létszáma, középtávon is ennyivel számolunk. A napjainkban zajló beruházásaink, a most lebontott területen kialakítandó panír üzem megépítésével a jövő év végére befejeződnek, de ez sem fog – a jelenlegi állományhoz viszonyítva – jelentős létszámtöbblettel járni.

Újabb kérdésünkre válaszolva Korda János megerősítette: román munkásaik nincsenek, a volt Ruhagyári épülethez semmi közük.

E témához kapcsolva megkérdeztük: hogyan áll a volt Damjanich János Iskola átalakítása?

– Az az ingatlan már valóban a cég tulajdona, és elkészültek a mintegy 100 főt befogadásra alkalmas munkásszállássá átalakításának a tervei is. Jelenleg folyik a kivitelező cég tendereztetése, elképzelésink szerint még ez év őszén megkezdődhetnek a kivitelezés munkálatai.

== Az Olvasóktól hozzánk eljuttatott levélben szerepelt az is, hogy a közlekedés rendjét sem tartják be mindig ezek az emberek, az utcákon található gyümölcsfákat „rongálják”, ennek kapcsán a Csongrád megyei Rendőrfőkapitányság sajtóosztályt kerestük meg – levélben.

Íme, a válasz:

„Megkeresését köszönjük, melyre az alábbi választ adjuk:

Az Ön által felsorolt eseményekről nem érkezett bejelentés a rendőrségre, így azokkal kapcsolatban rendőri intézkedés sem történt.

Tisztelettel:

CSMRKF Kommunikáció”

(A rövid és szakszerű válasz sorai között azonban a figyelmes, és némi tapasztalattal rendelkező olvasó számára kiviláglik, az ügyről azért tudhatnak…)

== A város említett körzetének önkormányzati képviselője Kovács János – őt is kerestük. Jelenleg szabadságát tölti (vidéken), de azonnal lépett az ügyben. Tájékozódott a helyi Rendőrkapitányság illetékes körzeti megbízottjánál, és kérte a jelenség folyamatos (esetleg kiemelt) megfigyelését.

/A szerkesztő megjegyzése: a hozzánk eljuttatott levél sok valóságot tartalmaz. Reméljük, sikerült minden megállapítását pontosítani. Amit még munkánk során megtudtunk: Szentesen kiközvetítéssel, mezőgazdasági idénymunkát végeznek a román állampolgárok, akik a magántulajdonban lévő volt Ruhagyári épületben laknak – megfelelő körülmények között, és dolgozni akarnak. Több helyen is megerősítették számunkra: megjelenésük zavart okoz, előfordul hangoskodás, de kirívó, feljelentésre okot adó viselkedést (még) nem tapasztaltak. Reméljük így is marad./

 

 

Vélemény, hozzászólás?