Hírek Szentes

A Pollákban tanterem-névadóval ünnepeltek

A HSZC Pollák Antal Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájában is megemlékeztek az ’56-os forradalomról és szabadságharcról. Október 20-án, a tornateremben tartották az ünnepséget, ahol Kovács Attila igazgató beszélt a 61 évvel ezelőtti eseményekről, a diákok műsora után Nagy Lajos, az iskola ez év tavaszán elhunyt szakoktatója pedig (filmről) mesélt ’56-os élményeiről.

 

 

Az ünnepség végén az óraadó tanár fénykép portréja került a középpontba, és az intézmény vezetője méltatta munkásságát. Ezt követően a diákok képviselői mécsest helyeztek el a portré előtt.

 

 

Az iskola vezetésének döntése alapján, a földszinten található elektronika II. elnevezésű szaktanterem a jövőben Nagy Lajos nevét viseli majd.

A névadó ünnepségen Kovács Attila mutatta be Nagy Lajos életútját.

Nagy Lajos (1941-2017)

Élete a rádiózás, a híradástechnika körül forgott. Műszaki tanulmányait 1955-1959 között a budapesti Puskás Tivadar Távközlési Technikumban, majd 1967-1971 között a BME Villamosmérnöki Karán, végül 1974-1977 között ugyanezen egyetem rádió-híradás-technikai szakán végezte.

1959-től a Szentesi TV Állomás adókezelője lett, majd 1978-tól állomásvezetője. Részt vett a szentesi tv-adó szerelési, bővítési munkálataiban, munkatársaival két televízió és három rádió műsorát továbbították. Tanulmányainak és mérhetetlen szakmai tapasztalatának köszönhetően 1978-ban kinevezték állomásvezetőnek, majd innen vonult jól megérdemelt nyugdíjba 1999-ben.

Az 1970-es évektől óraadó tanárként dolgozott a Pollák Antal Műszaki Szakközépiskolában. Kis kihagyással évtizedekig volt az iskola elismert, közkedvelt, és megbecsült tanára, később pedig érettségi, ill. technikus vizsgákon elnökölt. Kincset ért a rutinja, tapasztalata, szakmai alázata a tanulók oktatásában. Az iskolában mindig derűs, optimista légkör vette körül, rá igaz volt a mondás: „jó szóval” oktatta, tanítási stílusával nevelte az ifjúságot: elképesztően alapos tudását és tapasztalatait úgy volt képes átadni tanítványainak, hogy mindeközben sem hangos szó, sem kioktatás, sem megszégyenítő fegyelmezés nem hangzott el.

Az iskola tantestülete szerette, becsülte Őt, felelősségérzetét, tevékeny részvételét az iskolai rendezvényeken példaértékűnek tartottuk. Tanítványai is nagyon kedvelték szelíd, emberséges humorát, ajándéknak tekintették a tőle kapott “kolléga” megszólítást. Mindannyiunknak megtisztelő, hogy ismerhettük, hogy a kollégánk volt.

Az ünnepség végén a névadó fia és unokája helyezte el a képet  a Nagy Lajos szaktanterem falán.

Képgaléria:

navigate_before
navigate_next

 

 

 

 

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?