Csongrád Hírek

Óvodák után bölcsőde újult meg Csongrádon

Decemberben két megújult óvodát, most pedig egy felújított bölcsődét adtak át Csongrádon. A város még 2016-ban pályázott a Belügyminisztérium által kiírt támogatásra, melyből több mint 26 millió forintot nyertek, az önkormányzat önrészével mintegy 35 millió forintot költöttek a korszerűsítésre. A gyerekek idén február 1-jén már birtokba vehették ismét az intézményt.

navigate_before
navigate_next

1925-ben épült a Kacziba család villája a csongrádi Széchenyi úton, egyáltalán nem bölcsődei célokra. Évtizedek óta működött itt a kicsinyeket ellátó intézmény, az épület azonban már nem igazán felelt meg a kor követelményeinek. Ezért is pályázott az önkormányzat a Belügyminisztériumhoz. Tavaly márciusban kezdődtek a munkálatok. Felújították a teljes fűtésrendszert, saját kazánja lett a bölcsinek, mert korában a szomszédos iskola rendszeréről fűtötték. Új tetőszerkezetet kapott, hőszigetelték az épületet, cserélték a külső nyílászárókat, a hideg burkolatokat és a gyerekek fürdőszobája is teljesen megújult. Sószobát is kialakítottak, hiszen az ilyen helyiségek nagyon jó hatással vannak a gyerekek egészségére. Az önkormányzat az önerő terhére felújíttatta a villámvédelmi rendszert, az épület teljes elektromos hálózatát. Az udvaron a teljes területen kicserélték a földet és füvesítettek, szintén önkormányzati költségen.

A Kuckó-mackó Bölcsőde ünnepélyes átadóján Farkas Sándor, a térség országgyűlési képviselője szólt arról, milyen sokszor ment el az épület előtt, de nem tudta, milyen célt szolgál. Megmelengette a szívét a hír, hogy felújították és a kicsinyeket kiváló körülmények között gondozzák majd. 2018 a családok éve és ezek a gyerekek követnek majd minket az élet mindennapjaiban, nem mindegy, hogyan indul az életük, ezt szeretné a kormány is segíteni az ilyen felújítási támogatásokkal. A képviselő példaértékűnek nevezte azt a programot, hogy a városban a bölcsődétől a középiskoláig felújítják a nevelési-oktatási intézményeket.

Bedő Tamás polgármester a pályázat történetét mondta el röviden. Állami és saját forrásból újították fel az épületet, a kormány 26,3 millió forintos támogatásához az önkormányzat összesen 19 millió forintot tett hozzá, mert menet közben is derült ki sok minden a majd százéves épületben. A városképileg meghatározó egykori villa homlokzatán a gipszstukkókat is újra gyártották. A kerítés kijavítása, festése még várat magára tavaszig. Nem zárul le ezzel a gyermek-ellátó rendszer megújulása, valamennyi óvoda rekonstukción, ráncfelvarráson esik át.

Tóth Irén, a bölcsődét fenntartó Dr. Szarka Ödön Egyesített Egészségügyi és szociális Intézmény igazgatója kiemelte, amikor a képviselő-testület döntött a felújításról, a jövőbe vetette a reményt. Csongrád nagy hangsúlyt fektet a szociális ellátó rendszer kiépítésére, fenntartására és nagy gondot fordít a felnövő generációra.

Vélemény, hozzászólás?