Kiemelt hírek Szentes

Nyitott a szentesi kórház

Többszörösen is igaz a cím, hiszen a Dr. Bugyi István Kórház – főként az utóbbi hónapokban – törekszik minél többet elmondani belső dolgairól, eseményeiről. Legújabban pedig megújította a főkapuját, és ezzel még nyitottabb, jobban megközelíthető lett az intézmény, annak belső tere.

Ez utóbbi fontos a betegek, a mentők, a betegszállítás, a közhasznú tevékenységet folytatók munkájának megkönnyítése szempontjából. Így kezdte a július 20-án megtartott sajtótájékoztatóját az intézmény főigazgatója, dr. Kalmár Mihály. A feladatok megoldására mintegy 70 millió forint állt rendelkezése. Ebből valósították meg az új beléptetőrendszert, valamint felújítják, illetve 60 férőhellyel bővítik a kórház belőli parkolási lehetőségeket. Ez utóbbi munkák még folynak, ez év szeptemberére ezek is befejeződnek.

A beléptetés korszerűsítésével a főkapunál kétirányúvá vált a gépjárműforgalom, lebontották a portaépületét (így szélesebb utak „fogadják” a közlekedőket), új komfortosabb portát alakítottak ki.

 

 

Parkoló órákat helyeztek el a főkapunál, ahol automaták segítségével parkoló jegyet lehet váltani. A díjak kedvezőnek mondható: fél óra parkolás ingyenes, ezen túlmenően minden további megkezdett óra 200.- Ft. A tartós, több órát igénybe vevő orvosi kezelésre érkezők kedvezményes lehetőséget kapnak – orvosaik igazolásával. Az intézményi dolgozók „belső” tarifa szerint vehetik igénybe a kórházi parkolást.

A parkoló órák használata:

A főkapu már teljes mértékben használható, a parkoló órák használatát még kb. egy hónapig „tesztelik”, igénybevétele szeptember 1-től lesz kötelező!

A főkapu és környékének átalakítását szentesi vállalkozó végezte. Sok munkát a kórház dolgozói végeztek el, nekik külön köszönetet mondott a főigazgató és Stemmer József, a kórház főmérnöke.

A kórházon belül továbbra is 5, illetve 10 km/óra sebességkorlátozás marad érvényben.

 

 

Vélemény, hozzászólás?