Kiemelt hírek Szentes

Muzsika – műfaji határok nélkül

A Szentesi Hangversenyközpont szervezésében május 11-én a Borbély Mihály vezette Polygon zenei formáció adott egy minden pillanatában sokszínű koncertet.

A Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola nagytermében tartott esten a Borbély Mihály, Dés András, Lukács Miklós alkotta trió (is) megmutatta: nincsenek műfaji határok a zenében. Az általuk nyújtott kaleidoszkópban ráismerhettünk, és élvezhettünk népzenét, világzenét, kortárs zenét, jazzt – és mindezt egy egységben eljátszva.

Persze, „könnyű helyzetben” volt a zenekar: tagjai mindegyike hangszerének virtuóza (rájuk valóban illik a jelző!), miközben rendkívül érzékenyen képesek zenész társukra figyelni, ha kell, őket kiszolgálni.

Adva volt tehát minden feltétel, hogy olyan improvizációkat mutassanak be, ami tényleg ritkán jön össze. „Ezért érdemes ezekre a koncertekre eljárni, itt valóban páratlan élményekben lehet rész az embernek” – mondta az egyik néző, és ennél jobban összefoglalni a történéseket nem is lehetne.

 

Vélemény, hozzászólás?