Csongrád Hírek

Mi mindent lehet főzni káposztából?

káposztafőző

A címben szereplő kérdés is lehetne a mottója az idén már 8. alkalommal megrendezett Szüreti hétvégének, amelynek fő programja a Káposztafőző verseny. 28 csapat vetélkedett az Aranybogrács díjért, végül két kategóriában is a Bokrosi Hagyományőrző Egyesület vihette haza a trófeát. A rendezvény egyik támogatója hírportálunk, a Hír45.hu volt.

Bedő Tamás megnyitójában elmondta, annak idején az első Káposztafőző verseny idején még elég szkeptikust volt azt illetően, megtalálja-e helyét ez a rendezvény Csongrádon, de az idő Gergely Ildikót, a rendezvény főszervezőjét igazolta, hiszen évről évre egyre több csapat nevez, egyre több látogatója van. Családi, baráti társaságok, egyesületek, munkahelyi kollektívák jöttek el főzni nem csak Csongrádról, hanem az ország minden tájáról.

A rendezvényen jótékonysági gyűjtést is szerveztek, a bevételt a Fogyatékkal Élők Nappali Intézményének ellátottjainak gyógyúszására fordítják majd. A megnyitó keretében ehhez a gyűjtéshez adott át támogatást a Szentes-Csongrád Rotary Club részéről Tyukász Mátyás, a Hír45.hu hírportál részéről pedig Pongrácz Tamás. A gyűjtés vasárnap is folytatódik a Szüreti Félmaraton és egy hosszúlépés elnevezésű futóversenyen.

A Káposztafőző versenyen bármit lehetett főzni, hagyományos, egyedi és kreatív kategóriában, egyetlen kitétele volt: valamilyen formában – savanyú vagy friss – káposztát kellett tartalmaznia. A polgármester jelére meggyulladtak a tüzek a bográcsok alatt, a csapatok pedig hozzákezdtek a főzéshez.

Meglátogatta a rendezvényt FarkasSándor, a térség országgyűlési képviselője is, aki hírportálunknak elmondta: rácsodálkozott, milyen ötletes ételek készülnek a bográcsokban, jó ízeket ígérő illatokkal. Bízik abban, hogy egyre több ember érdeklődését fel fogja kelteni ez a rendezvény, hiszen remek közösségépítő ereje is van. A magyar társadalom alapja a család, az ilyen közösségek a következő lépcsőfokot alkotják. Ezek ünnepnapok mindannyiunk számára. Farkas Sándor azt is kifejtette: szívesen látogat el ilyen rendezvényekre, mert ilyenkor nem csak a hivatalos, képviselői minőségében találkozhat a térség lakóival, hanem sokkal közvetlenebbül, kötetlenebbül beszélgethetnek, új véleményeket ismerhet meg.

Közben már rotyogtak az ételek a bográcsokban. Székelykáposzta, töltött káposzta készült a legtöbb helyen, de két egymás melletti csapat is – mindkettő Bokrosról érkezett – nyulat készített káposztával, a legnagyobb különbség közöttük az volt, hogy az egyikben vadnyúl, míg a másikban házinyúl főtt kedvenc zöldségével. Itt aztán tényleg el lehetett mondani, hogy ahány ház, annyi szokás: a káposztát igencsak kreatívan és sokoldalúan használták fel a szakácsok.

Bojtor Tibor, királyi főszakács, a zsűri egyik tagja azonban hiányolta, hogy idén nem készült például korhelyleves, vagy paradicsomos káposzta. Kiemelte a libás-csirkés-kappanos káposztát cigányosan, mely egyedi ízeivel megragadta a figyelmét. Utóbb kiderült: nem is véletlenül, hiszen az egyik nyertes étel lett.

Délután 5 órától kóstolta a szépen feltálalt ételeket a zsűri, nézték a szín, ízt, összhangot;

káposztafőző
káposztafőző
káposztafőző
káposztafőző
káposztafőző
káposztafőző
káposztafőző
káposztafőző
káposztafőző
káposztafőző
káposztafőző
káposztafőző
káposztafőző
káposztafőző
káposztafőző
káposztafőző
káposztafőző
káposztafőző
káposztafőző
káposztafőző
káposztafőző
káposztafőző
káposztafőző
káposztafőző
káposztafőző
káposztafőző
káposztafőző
káposztafőző
káposztafőző
káposztafőző
káposztafőző
káposztafőző
káposztafőző
káposztafőző
káposztafőző
káposztafőző
káposztafőző
navigate_before
navigate_next

majd a végeredményt este hét órakor hirdették ki.  Hagyományos kategóriában a Bokrosi Hagyományőrző Egyesület nyerte az Aranybográcsot, egyedi kategóriában a Sörimádók csapata, míg kreatív kategóriában a Bokrosi Hagyományőrző Egyesület másik étele is elvitte az első díjat. Az Amatőr Királyi Szakácsklub vándordíját a Bugaci Betyárok gombás töltött káposztája kapta.

A program az Alföld Néptáncegyüttes segítségével táncházzal folytatódott, majd koncerttel zárult. Holnap pedig le lehet futni a most felszedett kalóriákat.

A rendezvényről tekintsék meg képgalériánkat.

Vélemény, hozzászólás?