Hírek Kiemelt hírek Térség

Mestereket avatott a kamara

Összesen 47 új mestert avatott a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara.   Ők november 9-én vehették át mesterlevelüket Szegeden, a kamarai székházban. A képzést idén nyolc szakmában szervezte meg a gazdasági önkormányzat.

A mesterlevelek átadása előtt Nemesi Pál, a kamara elnöke köszöntőjében arra kérte a mestereket, hogy ne elégedjenek meg a most megszerzett tudásukkal, igyekezzenek továbbra is képezni magukat, mivel a most szakmát tanuló fiatalok oktatásában így tudnak ők is a leghatékonyabban részt venni, és tudásukat átadni az újabb generációknak. Hozzátette: a mesterfokozat megszerzése presztízst kell, hogy jelentsen a szakmák képviselőinek, és segít, hogy a szakképzés színvonala továbbemelkedjen, valamint abban is, hogy minél több fiatal döntsön valamilyen szakma tanulása mellett.

Most 47 mester – 2 kozmetikus, 12 pincér, 10 kereskedő, 6 autószerelő, 3 villanyszerelő, 3 cukrász, 4 szakács,  7 gázfogyasztóberendezés- és csőhálózatszerelő, vehette át oklevelét. Ők ünnepélyesen fogadalmat is tettek, miután elvégezték a kamara 180 órás képzését. Nekik legalább 5 éves szakmai gyakorlattal kellett rendelkezniük, hogy megkezdhessék az elméleti és gyakorlati modulokat is tartalmazó oktatást.

Az idén márciusban kezdődött képzésen először pedagógiai és vállalkozási ismeretekkel foglalkoztak a mesternek tanulók. Szeptemberben kezdődtek a gyakorlati képzések, míg október közepén vizsgáztak a jelöltek.

A mesteravatón készült fotók képgalériája:

 

szakacs
Gázfogyasztóberendezés- és csőhálózat szerelők
szakács
Gázfogyasztóberendezés- és csőhálózat szerelők
pincér
Nemesi Pál
kozmetikus
Gázfogyasztóberendezés- és csőhálózat szerelők
navigate_before
navigate_next

A most avatott mesterek névsora:

Kozmetikusok

  1. Nagyné Szalamia Elvira
  2. Vastag Anasztázia

Pincérek

  1. Baranyi Gábor Jenő
  2. Csobán József Péter
  3. Germann-né Belágyi Mária
  4. Horváthné Dékány Gyöngyi
  5. Kispál Balázs Mátyás
  6. Kozák Hajnalka
  7. Magony László
  8. Nagy Norbert
  9. Nagyapáti Roland
  10. Németh Zsolt Sándor
  11. Szeremlei Győző
  12. Uj Balint Endre

Kereskedők:

  1. Böröcz Marianna Edit
  2. Gyuris Anikó
  3. Kiss Józsefné
  4. Matuszka Józsefné
  5. Orovecz Józsefné
  6. Ötvös Margit
  7. Rúzsa-Bakacsi Anikó
  8. Simon Katalin
  9. Szombathelyiné Szabó Anikó
  10. 10.Vékesné Daka Edit

Autószerelők:

  1. Kis László
  2. Körmendi Zoltán
  3. Lippai Ferenc
  4. Sávolyi Gábor
  5. Szabó Szilárd Ferenc
  6. Szabó Zoltán

Villanyszerelők:

  1. Buknicz Gábor
  2. Frank András
  3. Pengő Ferenc

Cukrászok

1.Domonkos Noémi

  1. Nagy Nikolett
  2. Novák Ádám

Szakácsok

  1. Kis Zsolt
  2. Pintér Gábor
  3. Paku László
  4. Mári Gergely

Gázfogyasztóberendezés- és csőhálózat szerelők

  1. Csanádi László Balázs
  2. Gubicz Máté
  3. Horváth Viktor
  4. Katona Róbert
  5. Nagy Ferenc
  6. Pál András Attila
  7. Vetró Róbert

 

Forrás: CSMKIK

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?