Hírek Kiemelt hírek Szentes

A megye gazdaságáért díj – Károlyi Lászlónak

A szentesi Legrand Zrt. vezérigazgatója, Károlyi László vehette át a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által alapított Csongrád Megye Gazdaságáért Díjat Nemesi Páltól, a gazdasági önkormányzat elnökétől a szervezet és az Enterprise Europe Network Szeged Portugál Üzleti Estjén, Szegeden.

A kamara által alapított díjat a kamara elnökségének döntése alapján kaphatja az a személy, aki a megye gazdasági életben és a kamarai munkában is kimagasló eredményeket ér el. A 2000-ben alapított díj a kamara egyik legrangosabb gazdasági kitüntetése.

 

Az idei év díjazottja Temesvárom végzett mérnökként, de egyetemekre és más képzésekre is járt Budapesten, Franciaországban és Amerikában, ahol közgazdász és MBA diplomát is szerzett. 1992-ben került napjaink egyik legnagyobb megyei ipari vállalatának jogelődjéhez, ahol műszaki igazgatónak nevezték ki, de három éven át nemzetközi projekt feladatokat is ellátott a cégcsoporton belül. 2000-ben a nevezték ki a francia tulajdonú Legrand cégcsoport magyarországi leányvállalatának ipari igazgatójává, majd 4 évvel később annak vezérigazgatójává.

Vezetése alatt a Legrand Zrt. látványos gazdasági növekedést ért el –az árbevétel 9-ről 20 milliárd forintra bővült és a válság alatt is nagyjából stabil 500 fős létszámmal működött. Emellett a cég olyan szakmai elismeréseket kapott, mint a Nemzeti Minőségi Díj, a Superbrands, vagy éppen a Magyar Termék Nagydíj.

Károlyi László maga már eddig is jelentős elismerésekben részesült, volt már az Év Projektmenedzsere, majd az Év Menedzsere. Sőt megkapta a Kiválósági Nagyköveti címet, a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntarthatóságért elnevezésű szervezet Változásvezetői Díját. Idén pedig beválasztották a 100 legbefolyásosabb magyarországi üzleti döntéshozó közé is.

A Csongrád Megye Gazdaságáért Díj idei nyertese a kamarai munkában is aktívan részt vesz, rendszeres résztvevője, előadója a szervezet rendezvényeinek, sőt jelenleg is elnökségi tagja a gazdasági önkormányzatnak.

A díjként járó bronz kisplasztika Hermészt, az istenek hírnökét, az utazók és kereskedők védelmezőjét ábrázolja – Nacsa Richárd szegedi szobrász alkotása.

/CSMKIK/

Vélemény, hozzászólás?