Kiemelt hírek Szentes

Ledó Ferenc Az Év Agrárembere 2018-ban

A 2018-as Év Agrárembere kitüntető díj kijelölése, február 2-án nagyszabású gálával zárult Egerben, ahol a szakmai zsűri Ledó Ferencet választotta Az Év Agráremberének.

Az Év Agrárembere kitüntető díjat – az Agrotrend Csoport zászlóshajójaként – 2014-ben alapította Mátrai Zoltán címzetes egyetemi docens üzlettársaival azzal a szándékkal, hogy felhívják a társadalom figyelmét azokra a mezőgazdaságban tevékenykedő gazdálkodókra, gazdászokra, termelőkre, szolgáltatókra, fiatal gazdákra és kertészekre, akik önzetlenül támogatják környezetüket, azaz társadalmi szerepvállalásuk jelentős, kiemelkedő munkájuk mellett a közjóért is sokat tesznek.

2018-ban a szervezők 10 kategóriában keresték Az Év Agráremberét. Ez az elismerés segít megmutatni ország-világ számára, hogy milyen kiváló emberek, agrárszakemberek vannak a mezőgazdaság világában, továbbá kiváló eszköz arra, hogy megmutassa az agrárpálya sokszínűségét.

Első körben a 130 jelölt közül 90-en fogadták el a jelölést. Több mint 80 fős szakmai zsűri vett részt a szavazásban. A kategóriánkénti három döntőst beszélgetések, időnként viták mentén választották ki. A közönség pedig internetes szavazással választott a döntősök közül Közönségdíjast.

Az Év Agráremberét a gála helyszínén a kategóriagyőztesek közül titkos szavazással választotta meg a zsűri.

2018-ban Az Év Agrárembere kitüntető díj győztese: Ledó Ferenc lett.

A 2018-as Az Év Agrárembere kitüntető díj kertészeti kategóriájában is Ledó Ferencé lett az elismerés.

Forrás: Agrotrend

Vélemény, hozzászólás?