Kiemelt hírek Szentes

Látogatás a bakterházban, és a digitális központban

A Szentesi Vendégszeretet Egyesület az április körsétáját a helyi Vasútállomás telefonközpontjába szervezte. Április 21-én a Vasútállomás előtti tér, kisposta felöli oldalán gyülekeztek az érdeklődők, akiket Matkócsik Pál, az egyesület elnöke köszöntött.

Elmondta, hogy a program célja egy szentesi, technikai emlékhely megismertetése, mert a Vasútállomásra már szerveztek „sétát”, de ez egy különleges helye MÁV szentesi intézményeinek, ide tényleg nem egyszerű bejutni.

A telefonközpontban Bugya László műszerész fogadta a vendégeket, és mesélte el a kézi kapcsolású központ 50 éves, 2005.-ig használt berendezését, annak történetét.

Ez a központ az országban egyedüliként maradt meg működőképes állapotban. A látogatók megtekinthették, amint a telefonhívásokat a központ – forgó gépek, mechanikai elemek, jelfogók segítségével végzi el. Ugyancsak működés közben volt látható a hívásokat ma már lebonyolító modern digitális központ is.

 

 

 

Ezt követően a program résztvevő még átsétáltak az Attila utca bakterházhoz, és az ott található berendezésekkel, illetve az ott végzett tevékenységgel ismerkedhettek meg.

 

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?