Hírek Szentes

Kisállat szentelés a Plébániakertben – videóval

Szentesen, a Római Katolikus Plébánia udvarában és templomkertjében október 7-én dr. Gruber László plébános kisállatokat áldott meg. Október 4-e Assisi Szent Ferenc emléknapja, a hagyományok szerint ennek tiszteletére, már harmadik éve végeznek itt egy különös szertartást, állatokat áldatnak meg.

A szertartás előtt Bertus Emese és Bertus Tamara border collie kutyákkal bemutatót tartott azzal a céllal, hogy bizonyítsák: a kutya hű társa az embernek, tanítható, jó kapcsolat alakulhat ki állat és ember között.

A bemutatóból egy rövid részletet láthatnak a videón:

A kutyás bemutató után Gruber atya megáldotta az állatokat, először felolvasta az áldás szövegét, majd szenteltvízzel meghintette az állatokat. A plébános külön-külön megáldotta a kutyákat, a macskákat, majd az egyéb állatokat, összesen száznál is több állatot hoztak el megáldatni.

 

 

Az áldást követően az alkalmat megörökítő Emléklapot, illetve egy kis ajándékot kaptak a gazdik.

Dr. Kunszabó István állatorvos irányításával lezsűrizték az állatokat, de közönségszavazást is szerveztek a legszebb háziállat cím eldöntésére.  A következő kisállat tulajdonosok kaptak elismerést: Gránicz Lázár, Joó Roland, Vadász János, Lavati Zoé, Bácskai Laura és Szőke Török Maya.

Az állatok megáldásának szertartása annak bizonyítéka, hogy sokan szeretik az állatokat. Assisi szent Ferenc azt mondta, ahogy az állatokkal bánik egy ember, úgy bánik majd embertársaival is, és bizony, sok igazság van ebben a gondolatban.

Mindesetre a kellemes idő, és talán az egybevágó érdeklődési kör miatt a program végén még egy kis beszélgetésre, közös együttlétre maradtak a résztvevők.

navigate_before
navigate_next

A program lebonyolításában Kádár Barbara és Varjú Attila irányításával tizenéves önkéntesek segítettek.

 

 

Vélemény, hozzászólás?