Hírek Kiemelt hírek Szentes

Két szentesi festőművész öt új alkotása került a múzeumba

A Koszta József Múzeumban március 15-én a nemzeti ünnepre való emlékezés mellett egy másik esemény is okot adott az ünnepre. Nagygyörgy Zsolt, a Szentes Városi Szolgáltató Kft.  ügyvezetője ünnepélyesen átadta a múzeumnak – állandó kiállításra – Tokácsli Lajos és Berkecz István festőművészek három, illetve kettő alkotását.

Dr. Béres Mária, a múzeum igazgatónője az adományozás kapcsán elmondta, hogy szerencsére az utóbbi hónapokban több alkalommal festmények, és más dokumentumtárgyak donációjával tisztelték meg intézményüket. A két művész ráadásul Szentes közismert és elismert alkotói: Tokácsli Lajos városi díszpolgári címet kapott, Berkecz István Szentes városért emlékérmet.

Az igazgatónő részletesen ismertette a festők életútját. Bár a gyűjtemény mind alkotó műveiből rendelkezik megfelelő kollekcióval, mégis az öt új festmény a művészek munkásságának sokrétűségét jól kiemelik – mondta.

Nagygyörgy Zsolt arról beszélt, hogy a képek tulajdonjoga továbbra is megmarad a szolgáltató cégnél, de az adományozással szakemberek kezébe kerültek az alkotások, így azokat több ember megismerheti, állagmegóvásuk szakmailag megalapozottabb lesz.

A két vezető, ünnepélyes körülmények között, aláírásával tette hivatalossá az adományozás tényét, majd a jelenlévők megtekinthették  az öt „új” festményt.

Berkecz I.: Dombok
Tokácsli Lajos: Faluvége

Vélemény, hozzászólás?