Hírek Szentes

Kellemes, nyár esti orgona muzsika….

Nyáresti orgonamuzsika a Református Nagytemplomban – így hirdették meg a július 16-i koncertet, amelyen két művész lépett fel. Fehér Csaba, az egyházközség lelkésze bevezetőjében elmondta, hogy szeretnének egy sorozatot elindítani, amelyben a zenéé a fő szerep. Szeretnék, ha minél többször szólalna meg a felújított, szépen hangzó orgona, és természetesen minél többen meg is hallgatnák.

 

Ezt követően köszöntötte Nagy János orgonaművészt és Rácz József trombita művészt, az est előadóit. Az egyes zeneművek felvezetését is vállalta a lelkész úr.

 

 

 

 

 

A repertoárban többek között Albinoni, J.S. Bach, C. Frank, F. Schubert és L. Boellmann művek hangzottak el.

 

A videón, a koncerten elhangzott Haydn trombitaversenyének második tételét láthatják:

 

 

Vélemény, hozzászólás?