Kiemelt hírek Szentes

Hetven millióból ismét fejleszt a kórház

A szentesi Dr. Bugyi István Kórházban március 20-án sajtótájékoztatót tartott dr. Kalmár Mihály főigazgató, melynek keretében ismertette a kórház előtt álló fejlesztési lehetőségeket. Tájékoztatóját azzal kezdte, hogy az intézmény a tavalyi év végén 70 millió forintot kapott fejlesztési célokra, a kórház vezetése döntött a felhasználás részleteiről.

+ 35 millió forintból a beléptető rendszert korszerűsítik: új porta épületet alakítanak ki, sorompós beléptetéssel. A porta környékén a közlekedési útvonalat új útburkolattal látják el. Összesen 175 parkoló újul meg, illetve ebből 78 új lesz.

 

 

+ további 35 millió forintból öt belső szállító járművet kicserélnek, a konyhát felszerelését, berendezését korszerűsítik. (A sajtó tájékoztatót részleteit –vágatlanul – a facebook oldalunkon  tekintheti meg.)

 

További információ a kórházból: az eddigi energetika fejlesztések kapcsán ezen a télen , a gáz kiváltásával összefüggésben 30 millió forintot, a napelemek elhelyezésével kapcsolatban 15 millió forintot spóroltak meg – jelentette az intézmény vezetője.

Holnaptól, március 21-től már a Gyulai Kórház mosodájában végeztetik el a szentesi kórház mosatását is. A „kórházi élelmiszerbolt” üzemeltetésével kapcsolatban előrehaladtak a tárgyalások, a főigazgató szerint még a tavasz folyamán, új üzemeltetővel kinyitnak.

A Kórház március 22-24 között Cserkeszölőn Belgyógyászati Konferenciát rendez.

 

 

 

 

 

 

 

One Response

Vélemény, hozzászólás?