Csongrád Hírek Kiemelt hírek

Helyére került Csongrád karácsonyfája

Helyére került a város karácsonyfája Csongrádon. A Városháza előtt álló mintegy 10 méter magas fára a hétvégén felkerülnek az izzósorok, majd a hét elején a díszek is, hogy advent első hétvégéjén már teljes pompával várja a csongrádiakat az első gyertyagyújtásra.

Hagyomány Csongrádon, hogy a város karácsonyfáját mindig egy-egy helyi család ajánlja fel a kertjéből, ahol már a túl nagyra nőtt fával nem tudnak mit kezdeni. Idén a Kádár család 20 éves jegenyefenyője adja majd az ünnepi hátteret a karácsonyi vásárnak és az adventi gyertyagyújtásoknak.

A hatalmas fát Hekkel Zoltán helyi fuvarozó vállalkozó szállította a helyszínre és emelte be a helyére, ami nem volt egyszerű a szűk, autókkal teli parkolón keresztül. Több mint egyórás munka után már stabilan állt a Városháza előtti téren kialakított süllyesztett talpazatban. Még a hétvégén rákerülnek a fényfűzérek, a díszeket a hagyományok szerint a város általános iskolásai készítik. Hétfőtől épül a fa mellett a Mikulásház is, amely november 29-től várja gyerekeket. Itt lehet találkozni személyesen a Mikulással, de a postaládájába be lehet dobni a kívánságokat tartalmazó üzeneteket, leveleket, rajzokat is.

navigate_before
navigate_next

Vélemény, hozzászólás?