Hírek Kiemelt hírek Szentes

Gálaműsor – díjátadással

A HSZC szentesi Boros Sámuel Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája március 14-én rendezte meg az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 170. évfordulója tiszteletére az intézményi ünnepségét. Ez tulajdonképpen egy gálaműsor volt, amely lezárta az idei Boros-Hét színvonalas rendezvényeinek sorozatát.

 

 

Az ünnepség kezdetén a diákok és a meghívott vendégek megkoszorúzták az iskola névadójának, Boros Sámuelnek az emléktábláját a Hajdú Lajos utcában.

A Megyeháza Konferencia és Kulturális Központban rendezett ünnepségen jelen volt Farkas Sándor, a térség országgyűlési képviselője, Szirbik Imre, Szentes polgármestere, Kovács János, a helyi önkormányzat Művelődési, Ifjúsági és Sportbizottság elnöke és Gilicze András, a Felsőpárti Református Gyülekezet lelkésze.

Az ünnepségen a diákok közreműködésével emlékeztek a 170 évvel ezelőtt történt eseményekre, majd átadták a már közel három évtizedes hagyományokkal bíró Boros díjakat.

Az emlékező műsorban fellépett Faur Kata 10.b osztályos tanuló, aki  Wass Albert: Emlékezés egy régi márciusra című versét mondta el.

 

 

Egy irodalmi összeállítás keretében felidézték a kor meghatározó eseményeit. Akik előadták: a 9.a osztályból: Balogh Nóra,Gáll Netta, Mezei Gréta és Szabó Tünde, a 9.c osztályból: Vicsek Antónia, a 10.b osztályból: Sarkadi-Nagy Petra és Trényi Edina, a 11.b osztályból: Böszörményi Ákos, valamint végzősök közül: Bátor Violetta 12.a és Bujdosó Krisztián 12.b osztályos tanulók.

 

 

Ezt követően az iskola névadója, Boros Sámuel munkásságát méltatták a műsorvezetők, majd Dr. Gilicze Lászlóné (Várady Erzsébet) az iskola egykori kedves tanárának életútját. Mindezek méltó és megható pillanatai voltak az ünnepségnek.

Ezután került sor a díjak átadására. A  28. díjátadón először azokat szólították  a színpadra, akik beadták pályázatukat a Boros-díjra: Bátor Violetta és Ficsór Tamás a 12. a osztályból, Buda Ildikó, Bujdosó Krisztián, Piti Alexandra és Tóth Karina a 12. b osztályból, Kiss Martin, Nagy Gergő és Várdai Lilla a 12. c osztályból.

A Boros díjjal együtt már évek óta átadják az iskola Közösségi Díját is, a 2017/2018-as tanévben a következők pályáztak: Bátor Violetta a 12. a osztályból, Bujdosó Krisztián a 12. b osztályból és Kiss Viktória a 12. c osztályból.

Mivel valamennyi pályázó nagyszerű és kiváló munkát végzett középiskolai tanulmányi évei alatt, az igazgatónő, Somosné Puskás Krisztina valamennyiüknek gratulált, megköszönte munkájukat, és pénzjutalmat adott át.

Mielőtt a díjazottakat megismerhette volna a közönség, Kiss Viktória (12.c) elénekelte Whitney Houston: When you believe című dalát – nagy sikert aratva.

Ezt követően hirdette ki az igazgatónő – a tanári kar döntése alapján – díjazottak névsorát.

 

 

2018-ban Boros díjban részesült:

+ Várdai Lilla a 12. c osztályból. A díjat átadta: Farkas Sándor országgyűlési képviselő

+ Kiss Martin a 12. c osztályból. A díjat átadta: Szirbik Imre úr, Szentes Város polgármestere.

+ Bujdosó Krisztián a 12. b osztályból. A díjat átadja, a Metalcom Zrt. vezérigazgatója.

+ Nagy Gergő a 12. c osztályból. A díjat átadta: Kovács János úr, a Művelődési, Ifjúsági, és Sportbizottság elnöke.

A Boros Közösségi Díjat 2018-ban az iskolai diákönkormányzat és a tantestület közös döntése alapján Bátor Violetta nyerte el, a 12. a osztályból A díjat átadta: Gilicze András.

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?