Kiemelt hírek Szentes

Fergeteges néptáncgála Szentesen

Jövőnkért Alapfokú Művészeti Iskola május 18-án a dr. Papp László Városi Sportcsarnokban rendeztek meg a IX. Néptáncgáláját. A Bagi Ferenc művészeti vezető irányította együttes már az év eddigi szakaszában is több elismerést szerzett magának, és Szentesnek.

A gálát Keller Jánosné nyitotta meg, aki köszöntötte a vendégeket, köztük Antal Balázs Tibort, az önkormányzat frakcióvezetőjét, hálával beszélt a táncosokról, és művészeti vezetőjükről, majd a támogatóknak nyújtott át kisebb ajándékot.

A néptáncgálán bemutatkozott a Jövőnkért Néptánc Együttes Ifjúsági csoportja, valamint az együttes közvetlen gyermek utánpótlás csoportja, és az előképzős évfolyamok táncosai is.

 

 

Külön bemutatkozási lehetőséget kaptak  az együttes gyermek szóló táncosai: Kiss Ferenc-Kuli Réka, Kiss Maja-Mészáros Milán, Fodor Patrik-Lantos Noémi és Fekete Csaba-Pataki Karina.

Változatos repertoárt láthatott a közönség. A műsorban szerepeltek mezőségi-, rimóci-,méhkeréki-,inaktelki- és Dél-Alföldi táncok. A Bagi Ferenc által készített koreográfiák közül ki kell emelni  a „Gagybátor 1949”-et, melyet a Pápai Országos Ifjúsági Néptánctalálkozó zsűrije a 2018-as év legjobb alkotásai közé választott.

A táncok minden esetben jól sikerültek, a nézők vastapsát váltották ki.

9. Néptáncgála Szentesen

Fergeteges néptáncgála SzentesenJövőnkért Alapfokú Művészeti Iskola május 18-án a dr. Papp László Városi Sportcsarnokban rendeztek meg a IX. Néptáncgáláját. A Bagi Ferenc művészeti vezető irányította együttes már az év eddigi szakaszában is több elismerést szerzett magának, és Szentesnek.A Gálát Keller Jánosné nyitotta meg, aki köszöntötte a vendégeket, köztük Antal Balázs Tibort, a helyi önkormányzat frakcióvezetőjét, hálával beszélt az áldozatos munkát végző táncosokról és művészeti vezetőjükről, majd a támogatóknak nyújtott át kisebb ajándékot.A néptáncgálán bemutatkozott a Jövőnkért Néptánc Együttes Ifjúsági csoportja, valamint az együttes közvetlen gyermek utánpótlás csoportja, és az előképzős évfolyamok táncosai is. Külön bemutatkozási lehetőséget kaptak az együttes gyermek szóló táncosai: Kiss Ferenc-Kuli Réka, Kiss Maja-Mészáros Milán, Fodor Patrik-Lantos Noémi és Fekete Csaba-Pataki Karina.Változatos repertoárt láthatott a közönség. A műsorban szerepeltek mezőségi-, rimóci-,méhkeréki-,inaktelki- és Dél-Alföldi táncok. A Bagi Ferenc által készített koreográfiák közül ki kell emelni a „Gagybátor 1949”-et, melyet a Pápai Országos Ifjúsági Néptánctalálkozó zsűrije a 2018-as év legjobb alkotásai közé választott. A táncok minden esetben jól sikerültek, a nézők vastapsát váltották ki. A táncosok és a nézők hangulatát is csak növelte a Suttyomba zenekar kiváló muzsikája, amellyel kísérte a táncosokat.Néhány kép a gáláról:https://www.facebook.com/pg/szentesigyors/photos/?tab=album&album_id=2024113950993085

Közzétette: Szentesi Gyors – hangos hírújság – 2018. május 18.

A táncosok és a nézők hangulatát is csak növelte a Suttyomba zenekar kiváló muzsikája, amellyel kísérte a táncosokat.

 

Vélemény, hozzászólás?