Hírek Kiemelt hírek Sport Szentes

Fantasztikus szenior sikerek

Hódmezővásárhelyen, a Gyarmati Dezső sportuszodában november 11-12-én rendezték meg a  XIV. Szenior nemzetközi Úszóversenyt, amelyen kiváló eredmények születtek:

Három új korosztályos országos csúcs  és 2. hely a csapatversenyben az 51 résztvevő klub közül!

A szokásosnál is jobban sikerült az év utolsó 50 méteres medencében rendezett ranglista versenye a Szentesi Delfin ESC szenior úszóinak, melyet a rendeztek meg. Az első számban a 4×200 méteres mix gyorsváltóban rögtön egy hatalmas országos csúcsot úszott a Dr. Venczel Kincső, Pengő Erzsébet, Vidóczy Zalán, Kollár Marcell összeállítású csapatunk a II. korcsoportban. Őt követte Venczel Kincső csúcsa a 200 méteres hátúszásban a IV. korcsoportban, majd a második nap elején a VIII. korcsoportban Berezvainé Virágos Éva ismét visszavette a 400 méteres gyorsúszás országos csúcsát.  Ezzel még nem ért véget a sikerek sora, ugyanis egyéni számokban 33 alkalommal állhattak a dobogó legmagasabb fokára, s emellett 3 váltónk sem talált legyőzőre a népes és erős mezőnyben.

Egyéni eredmények:

Virágos Éva: 1. hely 400 gyors (OCS), 200 gyors, 100 hát, 100 gyors, 200 hát, 50 hát, 50 gyors, 200 vegyes

Melkuhn Dezső: 1. hely 200 gyors, 400 gyors, 100 pille, 200 vegyes, 2. hely 100 gyors, 3. hely 50 pille

Pólyáné Téli Éva: 1. hely 50 pille, 50 mell, 100 pille, 100 mell, 2. hely 200 hát

Vidóczy Zalán: 1. hely 200 gyors, 200 hát, 400 gyors, 2. hely 100 pille, 200 vegyes

Dr. Borzi Miklós: 1. hely 200 gyors, 100 gyors, 400 gyors, 2. hely 50 gyors

Dr. Venczel Kincső: 1. hely 200 hát (OCS), 100 hát

Kiss Csaba: 1.hely 200 gyors, 50 pille, 2. hely 100 gyors

Lukátsy Katalin: 1. hely 200 hát, 400 gyors, 2. hely 100 hát, 50 mell, 50 hát, 3. hely 200 vegyes

Bocskay Zsófia: 1. hely 200 vegyes, 100 pille, 2. hely 50 pille, 100 gyors, 400 gyors

Kollár Marcell: 1. hely 100 gyors, 100 pille, 2. hely 50 pille, 50 mell, 3. hely 50 gyors, 4. hely 50 hát

Pászti Edit: 1. hely 50 hát, 2. hely 50 gyors

Pengő Erzsébet: 2. hely 200 gyors, 100 gyors, 400 gyors, 3. hely 100 mell

Rozgonyi Eszter: 3. hely 50 gyors, 4. hely 200 vegyes, 100 mell, 50 mell, 5. 100 gyors

Debreczeni Beáta: 4. hely 100 pille, 5. hely 100 mell, 6. hely 200 vegyes

Molnár Péter: 4. hely 50 gyors

Bíró Ágnes: 4. hely 50 gyors, 5. hely 50 hát

Szabó Imre: 5. hely 100 mell

Takács Sándor: 5. hely 200 gyors, 6. hely 50 mell

Demeterné Zsuzsa: 50 hát 5.hely

Lucz Imre: 5.hely 100 mell, 6. hely 50 gyors, 50 hát

Horgos Szilárd: 6. hely 100 hát, 7. hely 50 gyors, 8. hely 100 gyors, 50 hát

Váltók:

4×200 méteres mix gyorsváltó

  1. kcs 1. hely új Országos csúccsal (Venczel Kincső, Pengő Erzsébet, Vidóczy Zalán, Kollár Marcell)

4×50 m mix vegyes váltó

  1. kcs 3. Szentes (Vidóczy Zalán, Rozgonyi Eszter, Kollár Marcell, Pengő Erzsébet9
  2. kcs. 3. Szentes (Takács Sándor, Téli Éva, Venczel Kincső, Kiss Csaba)
  3. kcs 2. Szentes (Melkuhn Dezső, Lukátsy Katalin, Bocskay Zsófia, Borzi Miklós)

4×50 m férfi gyorsváltó

  1. kcs 3. Szentes (Kollár Marcell, Horgos Szilárd, Kiss Csaba, Vidóczy Zalán)

4×50 m női gyorsváltó

III. kcs 1. Szentes (Venczel Kincső, Virágos Éva, Rozgonyi Eszter, Pengő Erzsébet)

4×50 m mix gyorsváltó

  1. kcs 4. Szentes (Rozgonyi Eszter, Pengő Erzsébet, Vidóczy Zalán, Kollár Marcell)
  2. kcs 1. Szentes (Pászti Edit, Virágos Éva, Horgos Szilárd, Molnár Péter)
  3. kcs 1. Szentes (Bocskay Zsófia, Borzi Miklós, Melkuhn Dezső, Lukátsy Katalin)

4×50 m férfi vegyes váltó

  1. kcs 2. Szentes (Vidóczy Zalán, Molnár Péter, Kollár Marcell, Horgos Szilárd)

4×50 m női vegyes váltó

III. kcs. 3.  Szentes (Pászti Edit, Rozgonyi Eszter, Debreczeni Beáta, Pengő Erzsébet)

  1. kcs . 2. Szentes (Demeterné Zsuzsa, Téli Éva, Bocskay Zsófia, Virágos Éva)

 

/Pólyáné Téli Éva/

 

Vélemény, hozzászólás?