Hírek Kiemelt hírek Szentes

Ez tényleg több volt, mint egy kiállítás

Így hirdette magát az Esküvő A – Z-ig elnevezésű program, melyen azok a cégek voltak jelen, akik az esküvők lebonyolításában vállalnak szerepet. Továbbá elsősorban azok jöttek el, akik már döntöttek, hogy a közeli jövőben házasodni szeretnének.

A szentesi Petőfi Café adott helyet november 11-én ennek a kellemes délutánnak, de úgy, hogy – diszkréten – magát is hirdette. Dömsödi Imrénétől, a vendéglátó egység, illetve a Séf Kft. tulajdonosától ugyanis megtudtuk, hogy ők is vállalnak ilyen jellegű szolgáltatásokat. Náluk az ifjú párok reprezentatív körülmények megrendezhetik az esküvőt, a lakodalmak lebonyolításához pedig kínálják vendéglátói tevékenységüket.

 

 

Kovács Csaba, a program fő szervezője volt a mintegy négy órás program ceremónia mestere. Ő azt hangsúlyozta, hogy mindenből a legjobbat, a legkorszerűbbet, a pároknak leginkább megfelelőt szeretnék nyújtani a nagy esemény megszervezése során. Összesen 14 cég várta az érdeklődőket, akik tudják biztosítani az esküvő előkészítésétől kezdve a lebonyolításán át egészen a nászút megkezdéséig minden apró és nagyobb részletet.

Harmadik alkalommal rendezték meg az Esküvő A – Z-ig programot, és most is igazodtak a változó igényekhez. Bemutatták a Petőfi Cafét, mint új esküvői helyszínt, rövid előadásokat, prezentációkat tartott néhány cég, mások már egyenesen konkrét tárgyalásokat folytattak, vagy szolgáltatásaikat munka közben láthatták a résztvevők.

 

 

Továbbá volt – nemcsak hagyományos – menyasszonyi ruha bemutató, filmvetítés, élő zene, süteménykóstolás, kávé melletti beszélgetés – összefoglalva: valódi reprezentatív és autentikus környezetben, kellemes időtöltés közepette lehetett rendezni a közelgő esküvővel kapcsolatos közös dolgokat, vagy megismerni az ezzel összefüggő lehetőségek tárházát.

Az interjú Hlbocsányi Szabolcs cinematográfussal készült (opreatőr: H.Sz.):

 

Képgaléria:

navigate_before
navigate_next

 

 

Vélemény, hozzászólás?