Hírek Sport Szentes

Erősebb a keret – cél a jobb helyezés

A Szentesi Vízilabda Klubnál nemcsak a víz, az élet is pezseg. Mind a két szakágban (női és férfi) minden korcsoportban megkezdődött az alapozás. Ha még ehhez hozzávesszük, hogy egymásnak adják a medencék lépcsőit az itt edzőtáborozó vendégcsapatok, akkor nem túlzás azt mondani, hogy naponta közel háromszáz vízilabdás „gyúr a vízben” a dr. Rébeli-Szabó József Sportuszodában.

Ezt az alkalmat használtuk fel arra, hogy beszélgessünk az elképzelésekről Pellei Csabával, a Metalcom Szentes OB I-es férfi vízilabda csapat vezetőedzőjével. (Addig a fiúk a konditeremben dolgoztak.)

  • Arra kértem a trénert, kezdjük a kerettel.

+ Sokkal hamarabb elkezdtük a tervezést, ezért érzésem szerint egy stabil, és a tavalyinál erősebb keret állt össze. Az előző szezonhoz képest öten távoztak, és négyen érkeztek – minőségileg jobb játékosok. A bő keretünk 19 főből áll, és van egy 15 fős mag, akikkel már egy hónapja megkezdtük az alapozást.

A szűkebb keret: György Dávid, Meixner Marcell (kapusok), Kiss Kristóf Szeif, Kókai Tibor, Nagy Márton, Pellei Frank, Palotás Gergely, Pellei Kristóf, Somogyi Balázs, Tóth Gyula, Vörös Viktor, Werner Richárd, Vishnyakov Victor (orosz), Takács János, Szalai Gábor Hunor.

Nagyon büszkén közlöm, hogy 8 saját nevelésű játékosunk van, és bízunk abban, hogy csapattá érve eredményesebbek leszünk, mint tavaly. Segítőim Horváth Tamás és Locskai József (erőnléti edző).

  • Hogy halad a felkészülés?

+ Hetente 9 vízi- és 3 erőnléti edzésünk van. Egyelőre mindenki egészséges, együtt dolgozunk, Tóth Gyula jelenleg az ifi válogatottal készül. Az alapozás mellett már eddig is tudtunk edzőmérkőzéseket is játszani (Szombathely, Szeged), most pedig Miskolc is jön hozzánk néhány napra, velük is meccselünk.

Szeptemberben részt veszünk egy tornán Debrecenben, továbbá 23-án és 24-én tartják a magyar kupa selejtezőit, így a bajnoki rajtig közel tíz mérkőzésen gyűjthetünk fontos tapasztalatokat.

 

  • Egy hónap múlva kezdődik 2017/2018-as bajnokság. Beszéljünk az idevágó tervekről.

+  Szerintem a tavalyinál kiegyensúlyozottabb, de erősebb is lesz az induló bajnokság. Lehet, hogy egyesek nem értenek velem egyet, de mi  a nehezebb csoportba kerültünk. /B csoport: ZF-Eger, A-Híd OSC-Újbuda, Miskolci VLC, ContiTech Szeged, RacioNet Honvéd, PVSK Mecsek-Füszért, Tatabánya, Metalcom ZF Szentes/

Nem gond, ennek a kihívásnak kell megfelelnünk. Október 4-én Szentesen kezdjük a bajnokságot – Eger ellen, majd a következő kettő ellenfelünk az OSC és a Miskolc lesz. Utána viszont itthon a Szeged…, itt már nyerni szeretnénk. Összességében optimista vagyok, bízok a csapatomban. Ha továbbra is zavartalan lesz a felkészülésünk jobbak leszünk, mint tavaly.

  •  Az elnökség, a bajnokság és a Magyar Kupa sorsolását megismerve, augusztus 30-án ülésezett, ahol (a nők mellett) a férfi csapattal szembeni elvárásokról is szó volt.

+ Igen. Elfogadom az elnökség céljait, mert ők is reálisan látják esélyeinket. Kétségtelen, hogy erősebb a csapatunk, de erősebb a bajnokság, a mezőny is!

Az elnökség, és magam is a 12. hely elérését tartom reális célnak. Azt is tudjuk, hogy az elvárás teljesítését a tavalyihoz képest dupla pontmennyiséggel érhetjük el. Csapatommal megbeszéltük, melyek azok az összecsapások, amelyeket nyernünk kell, hogy elérjük céljainkat. Nem titok: néhány bravúr eredményre is szükség lenne.

De, még egyszer mondom: optimista vagyok. Következetes, fegyelmezett munkával, ez a csapat képes a 12. hely megszerzésére.

Képgaléria – edzés közben:

navigate_before
navigate_next

 

Vélemény, hozzászólás?