Kiemelt hírek Szentes

Egyre többet tudunk a szentesi fekete kerámiáról

A Szentes Városi Könyvtár és a Szentes-Csongrád Rotary Club közös szervezésében április 4-én Dr. Mód László PhD néprajzkutató, a Szegedi Tudományegyetem adjunktusa tartott előadást, melyben a szentesi fekete kerámia kutatásában elért új eredményeiről számolt be.

 

 

„Mert a művész gölöncsér” címmel a könyvtárban tartott, és a képekkel, dokumentumokkal illusztrált előadásában egy rövid áttekintést adott a szentesi fazekasság történetéből, a fekete kerámia kialakulására, jelesebb művelőiről a szentesi térségben.

A kiváló néprajzos egy ideig a szentesi Koszta József Múzeum munkatársaként dolgozott, ő volt az, aki kezdeményezte, hogy múltja, jelene, jövője, és természetesen a képviselt népművészeti értéke miatt a fekete kerámia legyen a Szentesi Értéktár része,

Ezt követően az e témában tett kutatásának eredményeit mondta el, kitérve például arra is, hogy a napjainkban tevékenykedő kézműveseknek legalább olyan nehézségekkel kell szembenézniük, mint elődeiknek a 19. század végén.

Olvasóink szöveghű tájékoztatására az előadót erről kérdeztük meg, továbbá azt a kérdést is feltettük: a fekete kerámia mai alkotói képesek lesznek-e alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez, és ki tudnak-e alakítani egy újfajta, a mai fogyasztói igényeknek megfelelő forma- és motívumvilágot, választékot?

Dr. Mód László néprajzkutató, a Szentesi fekete kerámiáról

Egyre többet tudunk a szentesi fekete kerámiárólA Szentes Városi Könyvtár és a Szentes-Csongrád Rotary Club közös szervezésében április 4-én Dr. Mód László PhD néprajzkutató, a Szegedi Tudományegyetem adjunktusa tartott előadást melyben a szentesi fekete kerámia kutatásába elért új eredményeiről számolt be. Részletesebb tudósítás itt:http://hir45.hu/egyre-tobbet-tudunk-a-szentesi-fekete-keramiarol/

Közzétette: Szentesi Gyors – hangos hírújság – 2018. április 5.

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?