Kiemelt hírek Szentes

Egy hét múlva karnevál

Az idei Télbúcsúztató Karnevállal kapcsolatban tartottak tájékoztatót február 13-án, a Szentesi Közös Önkormányzat konferencia termében.

Szirbik Imre polgármester bevezetőjében arra hívta fel a figyelmet, hogy a rendezvény megújul, de követi a hagyományokat is. Ezt jelzi már a program elnevezése is: „18.Télbúcsúztató Karnevál és Gamer Party”. A hagyományőrzést jelenti, hogy ismét itt lesznek a busók, lesz jelmezverseny ovisoknak, iskolásoknak, lesz lufi eső, felvonulás, a tél „elégetése”, valamint a jeles naphoz kötődő gasztronómia (farsangi fánk, palacsinta stb.) kínálás, vásár.

Újdonság a sárkányeregetés, valamint a több órás Gamer party, ahol az ország legjobb youtubereivel lehet találkozni, játszani, dedikáltatni. Itt lesz (mások mellett) Wenner-Várkonyi Zsombor (ZsombeyHD), kunszentmártoni fiatalember, a Horváth Mihály Gimnázium végzős diákja, aki már szintén izgalommal várja a programot – mondta el tájékoztatón.

A tájékoztatón az is elhangzott, hogy a Téltemetésre történő felvonulásra várják az osztályok, a közösségek, a cégek jelmezes, közös jelentkezését február 15-ig, közöttük igen értékes nyereményeket sorsolnak ki.
Lehet jelentkezni még a Sportcsarnokban rendezendő egyéni- és csoportos jelmezversenyre is.

És végül a legfontosabb: Szentesen, a Télbúcsúztató karnevált február 22-23-án tartják a Sportcsarnokban és környékén, valamint az Ifjúsági Ház melletti parkban.

Részleteket a plakáton olvashat.

Vélemény, hozzászólás?