Kiemelt hírek Szentes

Boldogságos ovik Szentesen

Szentesen, a Közös Önkormányzati Hivatal konferencia termében november 14-én tájékoztatták  a sajtó képviselőit, hogy a városban már két “boldogság óvoda” működik.

Szirbik Imre polgármester már előre leszögezte: bár sokan még nem tudják, hogy mit is jelent maga a boldogság, de az nagyon jó irány, hogy már az óvodákban is, a gyermekek nevelése során foglalkoznak a boldogságra neveléssel. Reményét fejezte ki, hogy akik gyermekkorban elsajátítják e folyamat alapjait, azok felnőtt korukra is megőrzik a boldogságukat.

Geréné Dunaháti Vas Márta, a két érintett óvodát működtető Felsőpárti Óvodai Körzet vezető óvónője arról beszélt, hogy a  programot  Prof. Dr. Bagdy Emőke, az ELTE Személyiség- és Klinikai Pszichológiai Tanszék professor emeritusa és  Bagdi Bella kezdeményezték, és azóta is folyamatosan segítik a további kibontakozást.

A vezető óvónő kijelentette: ez év október 1-től a két óvodájuk két csoportja kapta meg a címet, tervük pedig az, hogy az egész körzetben, minden tagóvoda, minden csoportja e program szerint dolgozzon, és az érzelmi eredményen túl, megkaphassák az Örökös Boldog Óvoda címet is.

Győri Gyuláné, a Rákóczi Ferenc utcai Óvoda óvónője és Zeleiné Bucskó Anikó, a Dr. Mátéffy Ferenc utcai Tagóvoda óvónője a harmadik éve tartó „boldogság óvoda” program lényegét ismertették.

Ez egy tudományos módszer, amivel az óvodások boldogabbak, kitartóbbak lesznek, később az eredményeik javulhatnak és a velük való közös munka is könnyebbé válhat. A Boldog Óvoda programjának fókuszában az áll, hogy hogyan lehet a negatív gondolkodásmódon változtatni és a gyerekek körében egy optimista hozzáállást kialakítani.

Egy nevelési év során 10 „boldogság órán” 10 (optimizmus, jó cselekedet, barátság stb.) témát dolgoznak fel, és ezeket a gondolatokat, tevékenységet igyekeznek elmélyíteni az adott hónapban. Mindvégig nagy figyelmet fordítanak a boldogság fenntarthatósági követelményére is.

A tájékoztató alkalmával rövid bemutató foglalkozást is tartott a Dr. Mátéffy Ferenc utcai Tagóvoda  egy kisebb csoportja, Punyeczkiné Brezovai Katalin tagóvoda vezető és Kocsisné Szabó Katalin óvónő vezetésével.

Dr. Mátéffy Ferenc utcai Tagóvoda Mazsola csoport

Boldogságos ovik Szentesen(Képgalériával)Szentesen, a Közös Önkormányzati Hivatal konferencia termében november 14-én tájékoztatták a sajtó képviselőit, hogy a városban már két "boldogság óvoda" működik.Szirbik Imre polgármester már előre leszögezte: bár sokan még nem tudják, hogy mit is jelent maga a boldogság ("kék madár, vagy valami más"), de az nagyon jó irány, hogy már az óvodákban is, a gyermekek nevelése során foglalkoznak a boldogságra neveléssel. Reményét fejezte ki, hogy akik gyermekkorban elsajátítják e folyamat alapjait, azok felnőtt korukra is megőrzik a boldogságukat. Geréné Dunaháti Vas Márta, a két érintett óvodát működtető Felsőpárti Óvodai Körzet vezető óvónője arról beszélt, hogy a programot Prof. Dr. Bagdy Emőke, az ELTE Személyiség- és Klinikai Pszichológiai Tanszék professor emeritusa és Bagdi Bella kezdeményezték, és azóta is folyamatosan segítik a további kibontakozást. A vezető óvónő kijelentette: ez év október 1-től a két óvodájuk két csoportja kapta meg a címet, tervük pedig az, hogy az egész körzetben, minden tagóvoda, minden csoportja e program szerint dolgozzon, és az érzelmi eredményen túl, megkaphassák az Örökös Boldog Óvoda címet is. Hozzátette: a két intézményükben már valamennyi óvónő részt vett a program viteléhez szükséges képzeseken. Győri Gyuláné, a Rákóczi Ferenc utcai Óvoda óvónője és Zeleiné Bucskó Anikó, a Dr. Mátéffy Ferenc utcai Tagóvoda óvónője a harmadik éve tartó „boldogság óvoda” program lényegét ismertették. Ez egy tudományos módszer, amivel az óvodások boldogabbak, kitartóbbak lesznek, később az eredményeik javulhatnak és a velük való közös munka is könnyebbé válhat. A Boldog Óvoda programjának fókuszában az áll, hogy hogyan lehet a negatív gondolkodásmódon változtatni és a gyerekek körében egy optimista hozzáállást kialakítani. Egy nevelési év során 10 „boldogság órán” 10 (optimizmus, jó cselekedet, barátság stb.) témát dolgoznak fel, és ezeket a gondolatokat, tevékenységet igyekeznek elmélyíteni az adott hónapban. Mindvégig nagy figyelmet fordítanak a boldogság fenntarthatósági követelményére is. A tájékoztató alkalmával rövid bemutató foglalkozást is tartott a Dr. Mátéffy Ferenc utcai Tagóvoda (Mazsola csoportjának) egy kisebb csoportja, Punyeczkiné Brezovai Katalin tagóvoda vezető és Kocsisné Szabó Katalin óvónő vezetésével.Képgaléria:https://www.facebook.com/pg/szentesigyors/photos/?tab=album&album_id=2359370720800738

Közzétette: Szentesi Gyors – hangos hírújság – 2018. november 14., szerda

 

 

Vélemény, hozzászólás?