Hírek Szentes

A bérunió magvalósításáért gyűjtenek aláírást

Szentesen, a Horváth Mihály utcai cukrászdában augusztus 31-én sajtótájékoztatót tartott Szabó Zoltán Ferenc, a Jobbik országgyűlési képviselőjelöltje, amelyen a Jobbik Magyarországért Mozgalom Béruniós kezdeményezésével kapcsolatos törekvéseket ismertette.

 

Jelenleg nyolc közép-európai ország képviseli a Bérunió néven közismert közös projektet, melynek leegyszerűsített lényege, az uniós országok bérszínvonalának kiegyenlítése és az „egyenlő munkáért egyenlő bért” elvének uniós alapokmányokba foglalása – kezdte a képviselőjelölt

A résztvevő országok (Lettország, Lengyelország, Szlovákia, Románia, Horvátország, Bulgária, Észtország és Magyarország) egy polgári bizottságot alakítottak, mely az úgynevezett európai polgári kezdeményezés alapfeltétele. A polgári bizottság elnöke Gyöngyösi Márton, országgyűlési képviselő lett.

Az Európai Bizottság a kezdeményezést regisztrálta és jóváhagyta, mely nagy előrelépés a kezdeményezés céljait és megvalósítását illetően. A regisztrációval a Bérunió kezdeményezése immár a második szakaszba lépett, melynek során a résztvevő felek térségünk államaiban legalább egymillió aláírást kell, hogy összegyűjtsenek.

Szabó Zoltán Ferenc többek között beszélt a bérunió megvalósítása és az egyes tagországok gazdaságai (főként a kis- és középvállalkozások) erősítésének összefüggéseiről, a devizahitelesek óriási mértékű eladósának következményeiről, mint ide tartozó téma, valamint a bérunió szerepéről a külföldre vándorlások mérséklésében, megállításában.

Befejezésül az aláírásgyűjtésről szólva kijelentette: a bérunió közös érdek, ezért ez pártok felett álló ügy. Az országban augusztus 20-tól megkezdődött az aláírásgyűjtés, Szentesen várhatóan szeptember 1-én indul. Kérdésre válaszolva Szabó Zoltán Ferenc reményét fejezte ki, hogy 2018 márciusára összegyűlik hazánkban az egy millió aláírás.

A tájékoztató végén Szabó Zoltán Ferenc és Széll Csaba, Szentes-Nagytőke polgármestere aláírta a béruniót támogató ívet.

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?