Hírek Szentes

Az ország második legerősebb hölgy-tűzoltója Szentesen szolgál

Orosházán augusztus 25 – 26-án rendezték meg a Legerősebb Tűzoltók Versenyét, amelyen a Szentesi Katasztrófavédelmi Kirendeltségen szolgálatot teljesítő Jaksa Petra tű. hadnagy a hölgyek versenyében az igen előkelő második helyen végzett.

Az első versenynapon a hat versenyszámot kellett teljesíteniük a versenyzőknek. Az első öt feladatot – tizenöt kilogrammos ballonok cipelése húsz méteren keresztül, átmászás egy három méter magas palánkon, egy sínpályára helyezett, hetvenöt kilós fémtömb meghatározott távolságra eljuttatása egy tízkilós kalapáccsal ütve, személygépjármű motorteréből kiemelt hetven kilós akkumulátor kijelölt területre helyezése, majd egy farönkről karika lemetszése kézifűrésszel – teljes bevetési védőruhában kellett végrehajtani.

A hatodik feladatnál a védőfelszerelést levetve – egy medencében – húszkilós súlyokat cipelve kerülték meg a versenyzők a derékig érő vízben a kihelyezett bójákat.

A második versenynapon is igen sok kimerítő feladattal kellett megküzdeni, melyek közül Petrának a legnehezebb erőpróbát egy nyolcvan kilogrammos bábu hatvan méteren keresztül történő cipelése jelentette.

Képgaléria a versenyről (Fotók:Békés m-i KVI)

navigate_before
navigate_next

A kijelölt feladatokat sikeresen teljesítve végül a második legjobbnak, legerősebbnek bizonyult. Jutalma ajándékcsomag volt, no meg a kitüntető cím.

A sikeres verseny utáni érzéseiről így nyilatkozott:

 

Jaksa Petra 2014 július óta dolgozik a Szentesi Katasztrófavédelmi Kirendeltségen, jelenleg – hadnagyi rangban – a Hatósági Osztály munkatársa.

Már tinédzser korában, a Fábiánsebestyéni Általános Iskolában érdekelte ez a hívatás. Először elsősegélynyújtással foglakozott, majd bekerült a helyi katasztrófavédelmi csapatba, országos ifjúsági versenyeken többször eredményesen szerepeltek. Majd a középiskola után jött a Közszolgálati (eleinte Nemzetvédelmi) Egyetem – és innen már egyenesen út vezetett a mai munkahelyére, ahol a szakmai versenyeken való részvétel „mindennapos”.

Először 2013-ban „fogadásból” vett részt a Legerősebb Tűzoltók Versenyén, hogy bizonyítsa: el tudja végezni azokat a tevékenységeket, amit férfitársainak az egyes beavatkozások során meg kell oldani. Akkor egyedüli hölgyversenyző lévén „csak” végigcsinálta a megméretést, de az idén – tudván, hogy lesznek társai – két hónapig készült a versenyre. Egy, a versenyfeladatokat imitáló pályát építettek a községben, és ezen történt a felkészülés, és nem maradt el  a siker.

Napi munkája mellett Petra lakhelyén, Fábiánsebestyénben önkéntes tűzoltó, a beavatkozási csoport tagja, hölgy létére is részt vehet a tűzoltásban.

 

 

Vélemény, hozzászólás?