Csongrád Hírek Kiemelt hírek

Átadták a felújított I. világháborús hadisírokat

Katonai tiszteletadás mellett átadták és újraszentelték a csongrádi temetőben az I. világháborús hadisírokat.  Tisztelegtek valamennyi elhunyt katona előtt, akik a világégés során a hazájukért vívott küzdelmekben áldozták életüket, hősi halált haltak.

A Honvédelmi Minisztérium által kiírt pályázat keretében megnyert mintegy 3 millió forintból újították fel a csongrádi temetőben található 30 I. világháborús hadisírt.

Bedő Tamás polgármester szólt arról, hogy a csongrádiak, főleg a fiatalabbak nem is tudták pontosan, hogy itt hadisírok vannak. 100 éve ért véget az I. világháború, Csongrádon halottak napján és a hősök napján a temetőben mindig a II. világháborús emlékműnél gyűltek össze, azokat a katonasírokat láttuk, és talán egy kicsit megfeledkeztek erről a 30 fejfáról.  Sokáig bokrokkal benőtt, elrejtett sírokban nyugodtak ezek a hősök.

Farkas Sándor, a térség országgyűlési képviselője beszédében kiemelte, történelmi pillanatnak vagyunk részesei, hiszen a pályázat lehetőséget teremtett a csongrádiak számára, hogy a hadisírok megújuljanak. Lehetőséget teremtett arra, hogy méltó módon emlékezzünk.

 

Dr. Holló József nyugállományú altábornagy, kegyeleti diplomáciáért felelős miniszteri biztos szólt arról, hogy az emlékezést a 90-es évek előtt gátak közepette lehetett csak megoldani. A Honvédelmi Minisztérium Csongrád híd szerepére is tekintettel kiemelten támogatta a sírkertben lévő hős katonák síremlékének felújítását, hogy méltóképpen emlékezhessünk.

Ezek után Topsi Bálint plébános áldotta meg és szentelte újra a sírokat, amelyeknél az emlékezők elhelyezték a kegyelet és emlékezés koszorúit.

     

 

Vélemény, hozzászólás?