Csongrád Hírek Játékok Kiemelt hírek

Ajándékvadászatra hív a Gifthunter app

gifthunter

A telefonos applikáció megmondja milyen terméket vagy szolgáltatást rejt a boltban lévő doboz, a felhasználónak csak el kell menni érte, és ingyen megkapja. A magyar fejlesztésű alkalmazás célja, hogy közelebb hozza a vásárlókat az eladókhoz.

Hir45 – összeállítás

A vásárlás Pokémon GO-jának is mondhatnánk a Gifthuntert, ráadásul nem is tévednénk sokat, hiszen az app egyik megálmodója, Berényi Imre egyéni vállalkozót ez a játék ihlette meg. Barátjával, – aki a projekt másik szellemi tulajdonosa – Juhász Tiborral hozták létre a platformot, ahol a vásárlók játékos módon, ajándékok felkutatásával térhetnek be talán olyan boltokba is, ahol egyébként nem is vásárolnának alapesetben.

A kezdeményezésbe már több székesfehérvári és budapesti üzlet is beszállt, de a készítők szeretnék, ha országos szinten lennének boltok, akik vállalják, hogy ajándékokat helyeznek el üzleteikben. Ez lehet saját termék vagy szolgáltatás, de akár mást is tartalmazhat. A felajánlott dolgok közt volt már grillsütő, hűtő, illetve kozmetikai termékek is.

Ráadásul mindez ingyenes, a regisztráció két percet vesz igénybe, ezt követően pedig indulhat is a vadászat. Az értékkategóriák közt böngészve, a kiszemelt ajándékot kiválasztva meg is kapjuk a címet, ahová mennünk kell. Ha megtaláltuk a dobozt a boltban, akkor a pénztárnál kérhetjük az ajándékunkat, miután ellenőriztük az azonosítószámot az applikáción keresztül.

– A felhasználók nagyon szeretik, ők látják benne a potenciált, van egy pozitív visszacsatolásuk rögtön és azonnal, azáltal, hogy megtalálják ezeket a termékeke, illetve szolgáltatásokat. – mondta el Berényi Imre. Kiemelte, hogy nincs semmi átverés a projektben, teljesen tiszta, alátámasztja ezt az is, hogy a jogi oldal előkészítése volt az egyik legnagyobb kihívás a projekt kapcsán. Ráadásul azok a boltok, akik most csatlakoznak, ingyenes ajándékdobozokat is kapnak, a későbbiekben nekik is csak ezért kell fizetni.

Az applikációt Androidra itt, iOS-re pedig ide kattintva tudja letölteni.

Vélemény, hozzászólás?