Kiemelt hírek Szentes

A ‘Szentesi Vendégszeretet’ Fesztiválja

Szentesi Vendégszeretet Egyesület és a Szentesi Művelődési Központ április 2-án rendezte meg a Kézműves Ízek Fesztiválját az Ifjúsági házban. Ráhangolásként március 29-én (már harmadik alkalommal) a Kossuth téren és Luther téren Tojásfákat díszítettek fel, ami később üde színfoltja lett a tereknek, illetve rendezvény hasznos „meghívójának” is bizonyult.

Húsvét hétfőn az Ifjúsági ház termeibe és a Kurca partjára várták mindazokat, akik a családi ünneplés után, esetleg annak részeként szívesen töltik az idejüket a gasztronómia és a kultúra világában kalandozva. A 9. alkalommal megszervezett fesztiválra látogatók bepillantást kaphattak a fafaragás, fazekasság, a kovácsmesterség fortélyaiba.

 

 

A sütés-főzés, és a vele együtt járó kóstolás már délelőtt 10 órakor elkezdődött, de előtte még Matkócsik Pál Ferenc, az egyesület elnöke megnyitotta a fesztivált, amely egyre inkább népszerűvé válik a város és a térség lakói számára, majd hozzátette: már készülnek a jubileumi, 10. fesztiválra.

Összesen 30 standnál várták a vendégeket, volt ahol kóstolással, receptekkel, máshol kézműves termékekkel. A nap során – Ollai István vőfély műsor-vezetésével – folyamatos kulturális program szórakoztatta a kedves vendégeket, a Zöldág Hagyományőrző Szakkörnek és meghívott népzenész vendégeinknek köszönhetően.

A fellépők között volt: Balla Tibor, Aranypáva nagydíjas tekerős és Simon Éva énekes; a Fényesség Táltos Dobkör; a Margaréta citerazenekar Mélykútiné Németh Kornélia vezetésével; Debreczeni-Kiss Helga, a Fölszállott a Páva második díjas népzenésze és Korsós Kinga.

 

 

Ezen kívül lovas kocsira ülve „városismertető” kocsikázáson vehettek részt a főleg gyermekes családok. Továbbá az előadó/ vetítő teremben előadások, filmvetítések sorjáztak. Az Együtt Szentesért Egyesület gyermek foglalkozásokat tartott.

A programokat 400 Ft-os Támogató képeslap megvásárlásával lehetett igénybe venni, a 6 éven aluliak a rendezvény minden része ingyenes volt. Ezek figyelembevételével megállapítható, hogy több mint 500-an látogatták a fesztivált.

 

 

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?