Kiemelt hírek Térség

A nemzeti összetartozást ünnepelték a Kinizsi Parkban

Sepsiszentgyörgyről, a vajdasági Kispiacról és Tiszakálmánfalváról is érkeztek vendégek, de a Dévai Szent Ferenc Alapítvány csapata jóvoltából jelképesen 83 erdélyi település képviseltette magát június 2-án Fábiánsebestyénben, a Tisza menti települések egész napos, vidám versengésén.

Idén már a versenyben is részt vett  a Békés megyei Mezőhegyes csapata. Megható jelenettel kezdődött az idei program, ugyanis a 22 település és határon túlról érkezett vendégeik összefont karokkal, együtt énekelték a nemzeti összetartozásról szóló, Nélküled című dalt a verseny előtt.

Farkas Sándor, az Agrárminisztérium államtitkára, a térség országgyűlési képviselője köszöntötte a települések csapatait, akik látványos bevonulással örvendeztették meg egymást és az érdeklődőket. Megnyitójában a  honatya Magyarország Alaptörvényéből idézve emlékeztetett, hogy a határon túli magyarokért érzett felelősségvállalást a 2010-ben alakult Orbán kormány iktatta törvénybe.

Kakas Béla, a megyei közgyűlés elnöke azt a közösségteremtő munkát méltatta, amelynek köszönhetően a versenyző települések polgármesterei barátokként tekintenek egymásra, ami a mai közéletben ritkaságnak számít.

Ezt követően indult a csapatok szokásos versengése. A Riska pálya, az óriás csocsó, a vizes biciklizés vagy a kvízjáték már ismerős volt a hatodik alkalommal indulóknak, de a szervezők gondoskodtak új fordulókról is. Ilyen próbatétel volt például a csúszóteke amely az ügyességet- illetve a „Lökd meg a kecskét!” amely a fizikai erőt tesztelte. Valóságos gasztronómiai csodák kerültek a települések főzőtudományát és speciális ízeit bemutató asztalokra a főzőverseny végén, és a szokásos kulturális műsorok sem maradhattak el a délután folyamán.

Képgaléria:

????????????????????????????????????
navigate_before
navigate_next

A 12 versenyszám összesített pontszámai után rajzolódott ki az egész napos küzdelem eredménye. Árpádhalom lett a harmadik, 480 ponttal. A második helyen Csanytelek csapata végzett, 495 ponttal a Kinizsi Vándorserleget ezúttal is Baks viheti haza, mert az összetett versenyt 515 ponttal megnyerte.

A vetélkedő történetében egyszer már előfordult, hogy Tömörkény csapata három egymást követő évben győztes volt, így a vándorserleget örökre megkapták. Ha jövőre ismét Baks nyerné a Kinizsi Juniálist, ők is elbirtokolhatják a serleget.

/Varga Márta/

/fotók: Túri Kis Árpád/

Vélemény, hozzászólás?