Csongrád Hírek Kiemelt hírek

500 millió forintos projekt indul

Nyolc konzorciumi tag részvételével nyújtották be a Tiszamenti virágzás 2. című pályázatot, amely mintegy 500 millió forintot nyert az Emberi Erőforrás Operatív Program támogatási rendszeréből. A projekt a lakosság, a családok életminőségének javítására szolgál.

 

Öt település: Csongrád, Felgyő, Csanytelek, Tömörkény és Tiszasas, Csongrád Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata, a Dr. Szarka Ödön Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény valamint a Piroskavárosi Szociális Család- és Gyermekjóléti Intézmény összefogásával három évig tartó programot valósítanak meg annak érdekében, hogy az emberek általános közérzete jobb legyen – tudtuk meg Tóth Irén projektmenedzsertől.

.    

Bedő Tamás polgármester szólt arról, hogy ritka az ilyen nagy mértékű támogatás a város életében. Bár ez a projekt nem olyan látványos, mint egy épület felújítása, de legalább annyira fontos. Több száz kisebb-nagyobb programot állít össze a szakmai csapat, gyerekeknek, szülőknek, közösségeknek: sportrendezvények, klubfoglalkozások, kiscsoportos programok várják majd a térség lakóit. A legfontosabb célja a pályázatnak, hogy a segítse a társadalmi felzárkózást, enyhítse a szakemberhiányt a humán közszolgáltatások terén, a helyi közösségek erősítése révén jobb legyen a térség megtartó képessége, csökkenjen a korai iskolaelhagyás mértéke, jobb legyen a kultúrák közötti párbeszéd. Mindezt prevenciós programsorozat, gyalogló- és kocogó ünnep, ifjúsági tájékoztató fórumok, szülőknek, illetve kisgyerekeseknek szóló előadássorozatok, gyerekeknek szóló interaktív előadások, multikulturális rendezvények szolgálják majd, de nagy hangsúlyt kap az önkéntesség és a hátrányos helyzetűek visszavezetése a munkaerőpiacra is.

      

Vélemény, hozzászólás?