Kiemelt hírek Szentes

30. Kórushangverseny a katolikus templomban

A Szentesi Szent Anna Római Katolikus Egyházközség és a Vöröskereszt Szentesi területi Vezetősége december 16-án 30. alkalommal rendezte meg a Karácsonyi Jótékonycélú Kórushangversenyét.

A megjelenteket dr. Gruber László az Egyházközség plébánosa köszöntötte. Örömét fejezte ki, hogy 30 évvel ezelőtt a helyi katolikus közösség egyik kezdeményezője lehetett a jótékonysági koncertnek, amellyel a rászoruló családokon tudnak így ünnepek táján (is) segíteni.

Szirbik Imre polgármester is a három évtizedes múltra visszatekintő programról, annak kezdeteiről szólt. Köszönetét fejezte ki a kezdeményezőknek, az elmúlt évek során szervezői szerepet vállalóknak

A műsor a fellépő kórusok közös énekével kezdődött, majd a Szent Anna Templom szkólája következett, ezután a Kiss Bálint Református Iskola tanári kórusa, utánuk a Horváth Mihály Gimnázium leánykara, őket pedig a szentesi általános iskolák összevont énekkara követte.

Ezután a Bárdos Lajos Vegyeskar adott műsort, majd pedig a Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola Ifjúsági Fúvószenekara muzsikált.

Az előadásokban főként Kodály művek (a koncert napján született a zeneszerző), tovább egyházi és karácsonyi énekek szerepeltek.

A programot fellépők és a közönség együttes éneklése zárta.

További fellépők: Horváth Henrietta (zongora), Nagy János (orgona), Rácz József (trombita) és Varga-Újvári Borbála (blockflöte)

Vezényeltek: Nagy János, Farkas Márta, Vajdáné Balogh Ida, Molnár Henrietta, Nagyné Doba Katalin, Szerb Zsuzsa, Pakó Attila.

A műsort Kocsis Györgyi tanárnő vezette.

A jótékony célú hangverseny ingyenes volt, de adományokból 81790-,Ft gyűlt össze a Szent Anna templomban, amit egyenlő arányban oszt meg a két házigazda szervezet, és tartós élelmiszerek formájában a szociálisan rászoruló családoknak juttatnak el még karácsony előtt.

 

Vélemény, hozzászólás?